Sztárok

Ez az igazság Jolly és Suzy szakításáról

Kiderült, hogy nem is olyan friss a mulatós házaspár szakítása.

Már négy hónapja nem alkot egy párt Jolly és Suzytudta meg a Bors. A válófélben lévő mulatós zenészpár a színpadra is csak a korábban aláírt szerződéseik miatt lép együtt.

Én nem akartam, hogy ez publikus legyen, Suzy tette »közkinccsé« a szakításunkat, ami egyébként már egy négy hónapos történet. (…) Együtt járunk fellépni, eleget teszünk a kötelezettségeinknek, de hazafelé már külön utakon megyünk. Egyre több szólófellépést tervezek” – mondta el a kétgyermekes Jolly. A válás már folyamatban van, a házaspár pedig idővel eladja majd szigetszentmiklósi házát.

Nem őrlődik a múlton az Iglesiast plágiummal vádoló énekes. Már lezárta a 13 évvel ezelőtt kezdődő kapcsolatát és nyolcéves házasságát Suzyval, s nyitott egy új szerelemre is. Egyedül közös kislányuk hiánya viseli meg, mert exe nehezen engedi őt a gyerek közelébe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése