Boldoggá teszi őket, hogy bővült a család, ám egy színészpárnak sem fenékig tejfel az élete. Szabó Győző és Rezes Judit kisfia hangsúlyozottan tervezett baba volt. A színész így már háromgyerekes apuka: az első feleségétől született egy lánya, Bori ma már 22 éves, Judittal közös fiai, Misi nyolc és fél éves, Gazsi pedig három hónapos.
„El kell ismernem, nem tudok eleget segíteni a menyasszonyomnak. Egy három hónapos kisfiúval rengeteg a teendő, így általában esténként már egy hullafáradt Juditot kapok. Pedig sokszor én is szívesebben érkeznék haza teljes nyugalomba” – mesélte Győző a Story magazinnak adott interjúban, ám nem csak ő, hanem Judit is kendőzetlen őszinteséggel beszélt a nehézségekről.
„Nagy különbség, hogy egy nőnek egy vagy két gyermeke van, ezt már tapasztalatból tudom. Még csak az első hónapokban járunk, de a szépségek mellett már látom az anyaság buktatóit is. Bevallom, szoknom kell az új helyzetet. Egyelőre meglehetősen hullámzó a kedélyállapotom, a bezártság és a fáradtság miatt sokszor érzem magam nehéz helyzetben. Győző sohasem tudhatja, milyen állapotban talál, amikor hazaér, és milyen megoldandó feladatok várnak rá. Ez mindennap kihívás a számára. Nem könnyű úgy helytállni, hogy Gazsi már fáradt, és én is fáradok, miközben Misivel is gyakorolni kell a leckét, viszont a pici már sír, hogy éhes… Ugyanakkor ebben a sok feladatban ott az anyaság gyönyörűsége is. Valljuk be, Misit is megviseli az új helyzet, szoknia kell, mégis szép év végi bizonyítványt hoz haza, és zongorából is ügyesen teljesít, gyönyörűen játszik.”
Judit beszél arról, mit gondol a késői anyaságról, de nevetve osztotta meg azt is, hogy Gazsi vörös hajára hogyan csodálkozott rá az édesapja.
„Győző nagyon meglepődött, hogy Gazsi vörös lett, pedig az ő szakálla is vöröses. Mondjuk, sokkal nyugodtabbnak tűnik az apjánál. Rendesen eszik, 3-4 óránként szoptatom, szépen fejlődik, és egyáltalán nem hisztis. Még lázasan is mosolygott.”
További részleteket és sok új fotót találsz a magazinban Szabó Győző és Rezes Judit családjáról: