Sztárok

Kiss Ramóna elárulta, férje hogyan kérte meg a kezét

Az után, hogy júniusban hozzáment Lékai Mátéhoz, Kiss Ramóna elárulta, az első pillanattól tudta, hogy ő lesz a férje.

„Nekem megvolt az a pillanat, mikor tudtam, hogy ő az a férfi, és szeretném leélni vele az életem” – nyilatkozta a Fókusznak Kiss Ramóna, aki júniusban kötötte össze az életét gyermeke édesapjával, Lékai Mátéval. A színésznő hozzátette, tisztában van azzal, hogy ez „borzalmasan nyálas”, de mikor meglátta férje arcát, valami olyasmit érzett, amit addig még soha.

Kiss Ramóna a Fókusznak őszintén mesélt a lánykérés részleteiről is. Elmondta, a nem mindennapi jelenetre a bécsi Operaház lábánál került sor. „Egyszer csak letérdelt, és nem tudtam, hogy mi van, és mondta, hogy még soha nem kért tőlem semmit, csak most szeretne valamit, hogy éljem le vele az életemet. Erre azt tudtam válaszolni, hogy ez most valami vicc? Annyira zavarban voltam, aztán felállt, és mondtam neki, hogy térdeljen vissza, mert még nem mondtam, hogy igen” – mesélte Ramóna.

Lékai Máté és Kiss Ramóna közös gyermeke, Noé, januárban jött a világra, azóta is nagyon szépen fejlődik, és hihetetlenül sokat nőtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése