Sztárok

Rácz Jenő: „Dóriban azt találtam meg, amit korábban másban nem”

Rácz Jenő és Dóri nagyon őszintén meséltek a kapcsolatukról a BEST magazinnak.

Bár már sokan sejtették, két hete kiderült, hogy Rácz Jenő egykori versenyzőjébe, Gyuricza Dóriba szerelmes. A séf korábban azt mondta, elsőre a párja külseje fogta meg, majd miután vége lett A Konyhafőnöknek, elhívta randizni és azóta is együtt vannak, ennek már négy hónapja. Most a BEST magazinnak mesélt Jenő, elárulta, hogyan szeretett bele kolléganőjébe. 

„Nem erőlködünk, nem harcolunk, nincsenek tabutémák sem közöttünk. Dóriban azt találtam meg, amit korábban másban nem: a közelséget. Még soha nem voltam senkihez annyira őszintén közel, mint hozzá. Tudom, négy hónapja vagyunk együtt, de az ember érzi ezt ennyi idő után is. Az is érezhető hogy erre a kapcsolatra lehet-e építeni, vagy csak sodródunk. (…) Én Dóri mellett a boldogságba fektettem be, és milyen jól tettem. Ez a szerelem” – mondta a lapnak Rácz Jenő, aki azt is elmondta, hogy egyelőre nem költöztek össze, de ha így haladnak, valószínűleg erre is hamarosan sor kerül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top