Sztárok

Vizes vb: világcsúccsal aranyérmes Milák Kristóf – videó

A 19 éves magyar versenyző 1:50.73 perces idővel csapott célba 200 méter pillangón, ezzel Michael Phelps rekordját adta át a múltnak. A szám másik magyar résztvevője, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás 1:57.10-zel a nyolcadik helyen végzett.

Milák Kristóf már a keddi elődöntőben erődemonstrációt tartott, egyedüliként úszott 1:53 perc alatt, 1:52.96-os ideje két éve Budapesten és a 2016-os riói olimpián is aranyérmet jelentett volna. A szerdai döntőben, ahogy azt megjósolta, a szám 2012-es olimpiai bajnoka, a Duna Arénában rendezett vb-n aranyérmes dél-afrikai Chad Le Clos kezdett a legerősebben, de Milák tartotta vele a lépést.

Ahogyan az elődöntőben, Milák 150 méternél lépett el a többiektől, és már az is jól látszott harminc méterrel a cél előtt, hogy az amerikai legenda világcsúcsa sem lesz igazi ellenfele, Kristóf elképesztő idővel diadalmaskodott.  

Milák Kristóf a magyar úszósport 30. nagymedencés világbajnoki aranyát nyerte, a felnőttek között először állhat a dobogó tetején vb-n. A nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyében győztes Rasovszky Kristóf és a 200 méter vegyesen sporttörténelmi, sorozatban negyedszer első Hosszú Katinka után ő harmadik magyar világbajnok a Koreai Köztársaságban.

Forrás: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top