Sztárok

Bocsánatot kérne a VV Fanni megölésével gyanúsított B. László

A férfi először nyilatkozott azóta, hogy kiengedték a börtönből.

Másfél hónapja engedték ki a VV Fanni megölésével gyanúsított B. Lászlót a börtöntől, azaz ekkor döntött úgy a bíróság, hogy a nyomozáshoz elegendő, ha a férfi házi őrizetben marad az előzetes letartóztatás helyett. B. lábára nyomkövetőt szereltek, és a rendőrök szúrópróbaszerűen ellenőrzik, hogy valóban nem hagyja el otthonát.

A Bors szerint a nyomkövető többször küldött már riasztást a rendőrségre, de B. állítólag egyszer sem próbált megszökni, az eszköz hibájáról lehetett szó. Ennek ellenére VV Fanni édesanyja meglehetősen rosszul viselte, hogy a férfi saját otthonában várhatja a tárgyalást.

Novozánszki Fanni a ValóVilágban | Fotó: RTL Klub

Ennek kapcsán B. ügyvédjén keresztül nyilatkozott a Borsnak. A férfi most először szólalt meg azóta, hogy házi őrizetbe tették. Azt mondja, megbánta, amit tett, de továbbra is fenntartja: nem ő ölte meg Fannit.

„Tudom, hogy hibáztam, és nagyon bánt a dolog – fogalmazott a férfi. – Most már nekem is meggyőződésem, hogy akiknek átadtam Fannit, nem tisztességes céllal jöttek, nem orvoshoz vitték, és rossz emberek. Sajnálom, hogy Fanni nem tud jelentkezni, és rettentően bántana, ha kiderülne, hogy valami rossz történt vele. A tárgyaláson nyilvánosan szeretnék bocsánatot kérni a családjától, és a saját szeretteimtől is, hogy bíztak bennem, én mégis rosszul cselekedtem. Hülyeség volt egy ájult nőt elvinnem, és vállalom a következményeket. De ennyit tettem, nem többet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top