Sztárok

Kivételeznek Horváth Grétáékkal az Ázsia Expressz szerkesztői, vagy ez csak véletlen?

Horváth Grétáék tegnap szabályt szegtek, de ennek semmilyen következménye nem lett. Ez pedig már a nézőknek is gyanú. Te mit gondolsz erről?

Sokat változott a versenyzők megítélése az Ázsia Expressz 2 indulása óta. Míg például Janicsák Vecának sok néző megelőlegezte a bizalmat és indulás előtt az egyik kedvenc párosnak titulálták, gyakorlatilag az első hét elteltével csalódottságuknak adtak hangot a rajongók. Saját nlc.-s szavazásunk alapján is ugyanezt mondhatjuk el: Janicsák Vecából a többség kiábrándult.

Persze, továbbra is mindenkinek megvan a maga rajongótábora, és míg a Demcsák-Kandász párost az Ázsia Expressz 2 első hetében alig kedvelte valaki, időközben pozitív irányba változott róluk a nézők véleménye. Viszont mondjuk Horváth Grétáék megítélése romlott, és ez adásról adásra érezhető. A pár nem tagadta, hogy ők a pénzért jöttek, és ezért gyakorlatilag mindenre hajlandóak, ez láthatóan hat a környezetükre is, vannak olyanok, akik a saját kárukra is segítik őket. Miközben tegnap is kiderült, milyen erősen dolgozott bennük a bizonyítási vágy, amit a többiek vélt előítélete táplált, addig ők azok, akik gyakorlatilag csak Janicsákékról nem mondtak még rosszat, vagy nem feltételeztek rosszat. És mintha mindenki kicsit elnézőbb lenne velük, egyesek szerint maguk a készítők is. Hiszen ameddig más az Ázsia Expressz 2 szabályainak megszegéséért büntetést kapott (Bereczkiék a tuktukozásért, Kandászék a feladatteljesítéshez kért segítségért), addig Grétáéknál elnézték, hogy vétettek. 

Ázsia Expressz szabályai

Ahogy a fenti listában is látható: „Ha a párok eljutnak egy küldetés helyszínére, ott nem várakoztathatják az őket oda eljuttató sofőrt, még akkor sem, ha ő felajánlja. A küldetések teljesítése után ugyanis mindig új járművet kell leinteniük, vagyis új fuvart kell szerezniük.”

Tegnap viszont ezt a szabályt Dávid és Gréta megszegte, ezt a lenti videóban maguk is elismerték. Eleinte a nézői kommentekből az derült ki, hogy sajnálják őket, aztán viszont a szabály felemlegetésével fordult a kocka. Van, aki szerint ez bunda, mások csak értetlenkednek, de

Íme Gréta és Dávid, amint arról beszélnek, hogy megvárta volna őket a sofőr (amit amúgy ők kértek korábban): 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top