nlc.hu
Sztárok
Nádai Anikó: „Kínosan ügyeltem arra, hogy mindig önmagam legyek”

Nádai Anikó: „Kínosan ügyeltem arra, hogy mindig önmagam legyek”

Vannak időszakok, amelyekről hosszasan már nem szívesen beszél, de a múltját nem tagadja le. Interjú Nádai Anikóval.

Sokáig voltál VV és ÉNB Anikó. Mikor érezted azt, hogy már Nádai Anikóként fogadnak el a nézők?

Hát, nagyon sok idő volt! Mai napig előfordul, hogy az utcán VV Anikóznak. Ezt valószínűleg soha nem tudom teljesen levetkőzni, de nem is érzem azt, hogy feltétlenül kellene.

Először több mint 10 éve, a Királynő című műsorban tűntél fel, ahol nem került a fejedre korona, majd a Való Világban negyedik lettél. Hogyan tudtál mégis továbblépni a karrieredben ezek után?

Azt kell, hogy mondjam, jókor voltam jó helyen. Néhány évnyi szünet után a Való Világ negyedik szériájában szerepeltem, ami az újdonság erejével hatott az emberekre, és az RTL Klubon futott, főműsoridőben. Amikor jelentkeztem, 21 éves voltam, főiskolára jártam, mellette éjszakánként dolgoztam, elvégeztem egy pedikűr-manikűr tanfolyamot, hogy valahogy meg tudjak élni. Folyamatosan azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen, nem tudom, mi a célom az életben. A műsor után sok lehetőséget kaptam, elkezdtem a háttérben dolgozni. A Való Világ után A gyanú árnyékában sorozatba castingoltam szereplőket. Nekem a valóságshow arra volt jó, hogy célt adott az életemnek, rájöttem, hogy mivel szeretnék foglalkozni, mi az, ami engem igazán érdekel. Nem tudtam magam elképzelni, amint irodában dolgozom, vagy monoton munkát végezek. Teljesen értem, hogy van, aki szívesen veszi, ha hasonló ritmusban telnek a napok, de nekem szükségem van a folyamatos változatosságra.

Tíz évvel ezelőtt tűnt fel először az RTL Klubon

A Való Világ után állandó szereplője voltál az Éjjel-nappal Budapestnek. Szeretted?

Nekem egy hatalmas lehetőség volt, hogy velem indulhatott a sorozat. Érdekes történet, hogy kerültem be oda. Ahogy mondtam, akkoriban épp A gyanú árnyékábanhoz castingoltam szereplőket, és néha áthívtak segíteni, hogy játsszak el helyzeteket azokkal, akik az Éjjel-nappal Budapestbe jelentkeztek. Egy karakterre végül nem találták meg a megfelelő embert, és megkérdezték: mi lenne, ha én játszanám el? Nagyon szerettem, új kihívás volt, új feladat. Azért hagytam ott, mert terhes lettem, és a munka egész embert kívánt.

VV Anikóból hamar ÉNB Anikó lett (Fotó: RTL Klub)

A terhesség után a Farm című valóságshow-ban tértél vissza műsorvezetőként, Fördős Zé oldalán. Mekkora kihívás volt az élő műsor?

A Farm egy beugró volt számomra, az első komolyabb műsorom, ami az RTL Klubon futott, főműsoridőben. Rettenetesen izgultam, mindketten tapasztalatlanok voltunk. Zé is végigcsinált már pár Konyhafőnököt, de élőben egyikünknek sem volt gyakorlata. Ott állt két tapasztalatlan ember, és nem tudtuk, mi lesz. Ahogy végül sikerült, azt inkább nem írnám bele a szakmai életrajzomba. Borzasztóan izgultam az egész alatt!

Nádai Anikó és Fördős Zé a Farm című műsorban (Fotó: RTL Klub)

Fördős Zé mellett dolgoztál együtt Istenes Bencével és Puskás Petivel is. Inkább párosban vagy egyedül szeretsz műsort vezetni?

Úgy gondolom, mindkettőnek megvan az előnye. Ha élőben vagyunk, akkor a páros műsorvezetés sokkal jobb, mert tudsz támaszkodni a partneredre, ha mondjuk éppen lefagysz. Az egyéni műsorvezetés sokkal jobb, mindenkit személyesen megismerhetek, hagyják, hogy szabadon szárnyaljak. 

Az Anikó#Show is ezért áll közel hozzád?

Igen. Szerintem a műsorvezetést nem lehet az iskolában megtanulni, tapasztalni kell. Én hálás vagyok az RTL Klubnak, amiért bár bukdácsoltam, és volt, hogy kudarcot vallottam, hagyták, hogy tapasztaljak és gyakoroljak. Az Anikó#Show arra jó, hogy megtanuld az embereket kezelni, megtanulj velük bánni. A talkshow, amilyen egyszerűnek tűnik, a lehető legnehezebb formátum háttérmunkásként és műsorvezetőként is.

A műsor miatt rengeteg támadás ért téged. Többen azt mondták, hogy te Erdélyi Mónika helyét veszed át, még ő maga is megszólalt a talkshow kapcsán.

Maga a formátum ugyanaz, a műsorvezető személye és személyisége más. Azt gondolom, hogy elég sok talkshow-t láttunk már életünkben, de sikerült megújulni. Kínosan ügyeltem arra, hogy mindig önmagam legyek, ne másokhoz hasonlítsanak. Azt soha nem kaptam meg, hogy én olyan vagyok, mint a Mónika. Azt persze néha mondták a vendégek, hogy szervusz Mó… Anikó, de ezeken általában jót nevetek.

Sok kritikát kaptál a munkáid és a párkapcsolataid miatt is. Hogyan kezeled ezeket?

Egy olyan embernek, mint amilyen én vagyok – aki mindig azt érzi, hogy szeretne megfelelni a világnak –, annak nagyon nehéz kezelnie a negatív kritikákat. Lehetsz te bármilyen jó, tehetsz te bármit, úgyse leszel soha tökéletes mindenki szemében. Próbálok úgy hozzáállni, hogy nem kell mindenkinek megfelelni. Vannak, akik rosszat akarnak, ebben élik ki magukat.

Nem akar mindenkinek megfelelni (Fotó: RTL Klub)

Volt olyan kritika, ami nagyon bántott?

Az első, nagyon csúnya beszólást a mai napig szó szerint tudnám idézni… de nem fogom, mert az annyira durva, hogy úgysem írhatnád le! Ezekkel nem tudsz mit kezdeni, mindenkin találnak fogást. Együtt kell élni vele.

Miért vállaltad el a Házasodna a gazda műsorvezetését?

Amikor megkerestek azzal, hogy én csinálhatom a Házasodna a gazdát, egy pillanatig sem gondolkoztam rajta, hogy szeretném-e. Azonnal elkezdtem visszanézni az előző évadot, amit Lilu vezetett, és éreztem, hogy a lecke fel van adva.

Nagyon tetszett, hogy leutazhatunk vidékre, megismerhetek olyan embereket, akik számomra értéket képviselnek. Rettentő nagy volt a vendégszeretet, mindenhol főztek, készültek. Számomra pozitív dolog, hogy segíthetek valakinek abban, hogy megtalálja a szerelmet. Szeret az ember boldog párokat látni!

A Házasodna a gazda bevezető adásában egy pillanatra könnybe lábadt a szemed, mikor Magdi gazdasszonnyal beszélgettél. Volt még olyan gazda, akinek a története megérintett?

Ezek az emberek megnyíltak, és közel engedtek magukhoz, azért tudtam velük beszélgetni a felvételek között is. Végtelenül megérintett sok embernek a története, többek között Magdié. Szerettem volna neki segíteni, de sajnos nem tudtam, mert nem kapott sok levelet.

De ott volt például Máté! Számomra annyira meglepő, hogy van egy 27 éves fiatalember, aki az első fizetését nem kocsira, Xboxra vagy bulikra költi, hanem vesz magának egy limousin marhát, és megalapozza az állományát. Nagyon szimpatikus volt!

Nádai Anikó tökéletes választás volt a Házasodna a gazda című műsorba (Fotó: RTL Klub)

A rengeteg munka mellett elég időt tudtál tölteni a pároddal és a gyermekeddel?

Szerencsére ezzel nincs semmi problémám. Egyrészt ott van a gyerekem édesapja, aki kiveszi a részét a dolgokból. Amikor tudom, hogy Anikó#show-t forgatok, akkor Patrik az apukájával van. Mikor bejött a képbe a Házasodna a gazda, akkor csomószor vittem őt magammal. Rettenetesen élvezte, felült a traktorra, kergette a tyúkokat. Imádja az állatokat!

Van olyan műsor, amit a Házasodna a gazda után még szívesen vállalnál?

Ezt mindig megkérdezik tőlem, de fogalmam sincs. Az X-Faktortól valószínűleg nagyon be lennék tojva. A Való Világ alatt volt időm megtapasztalni, milyen az élőzés. Ha élő adás van, akkor én olyan leszek, mint egy kis fagyott veréb. Jönnek a bakihegyek. Ezen a téren még van mit fejlődnöm! Az olyan jellegű műsorokban, mint a Házasodna a gazda, tudok önmagam lenni. Nincs az a nyomás, hogy élőzni kell. Az élőzés nekem a mumusom, de ha kapnék újra egy lehetőséget, akkor belevágnék!

Névjegy

Nádai Anikó 1989. január 11-én született Mohácson. Az RTL Klubon először 2008-ban tűnt fel, a Királynő szépségverseny egyik résztvevőjeként –  kétszer is próbálkozott, de egyszer sem került a fejére korona. Az igazi ismertséget a Való Világ hozta meg számára, ahol 2010-ben először versenyzőként, majd háttérműsorok műsorvezetőjeként mutatkozott be. Mintegy két évig szerepelt az Éjjel-nappal Budapestben, vezette a Farm és a Való Világ 8 műsorokat. Első saját műsorát, az Anikó #show-t 2017 nyarán kapta, jelenleg a Házasodna a gazda műsorvezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top