Nem vagyunk egy sportoldal, az nlc.-n éppen ezért nem azt soroljuk fel, hogy mondjuk Nankingban, Antwerpenben vagy éppen Dubajban milyen nagyszerűen teljesített Szilágyi Liliána, vagy hogy megint aranyat, ezüstöt szerzett. Igaz, hogy arról beszámoltunk, amikor márciusban Liliána és Kapás Boglárka is leúszta Hosszú Katinkát, hiszen az óriási meglepetés volt. Legalább akkora, mint a mai, amit a sportkörökben jártasak nagyon váratlan húzásnak értékeltek. Lapértesülések szerint Szilágyi Liliána új edzője Shane Tusup lesz… És hogy ez miért akkora hír? A hozzáértők úgy fogalmaztak, nem mindennapi a magyar úszótörténelemben, hogy gyors egymásutánban több magyar is egy külföldi edzőt választ. Mivel Tusup korábban is pedzegette, hogy vannak még tervei Magyarországon, talán egy úszóbázis kiépítését kezdte meg ezzel.
Bár Shane Tusupról mindannyian tudjuk, hogy úszóedző, az ő nevét leginkább Hosszú Katinka miatt ismertük meg, szerintem felesleges most ezt részletezni, hiszen a sportteljesítmények mellett imádták a szerelemi történetüket is az emberek, ezért sokat hallottunk erről. Az egykori házaspár a válás után végül a munkakapcsolatot is megszakította egymással. Hallani lehetett brutális munkamódszerekről, ami viszont a jelek szerint Szilágyi Liliánát nem rettentette el. Az úszónő még nem nem erősítette meg a hírt, de bennfentesek szerint ez csak idő kérdése. Ahogy az is, hogy valószínűleg többet hallunk majd a jövőben róla, mint Katinkáról. A két úszónő viszonyáról sokat nem hallani, a versenyeket mosolyogva gratuláltak egymásnak, bár tavasszal zavarta a 22 éves úszónőt, amikor Kapás Boglárkával a kettőjük teljesítményéről leginkább olyan szalagcímek alatt lehetett olvasni, hogy Katinka kikapott, és az ismert vesztessel foglalkoztak a győztesek helyett.
Szilágyi Liliánát azonban nemcsak a sportteljesítménye miatt szokták dicsérni, de akkor is rengeteg bókot kapott, amikor például fehérneműben mutatta meg magát.
Íme Szilágyi Liliána sokat dicsért szexi fotója:
Korábban Lilu, ahogyan sokan emlegetik, azért került fel a Forbes magazin címlapjára, mert nyíltan felvállalta a betegségét, és ezzel sokakat inspirált. A sportoló a legbátrabb magyarok listáján szerepel a Forbes Urban magazinban, olyan emberekkel közösen került a listára, akik büszkén fel merik vállalni önmagukat. A címlapra Szilágyin kívül Karafiáth Orsolya költő és Horváth Noé transznemű aktivista került, de a listán mások mellett Alföldi Róbert, Steiner Kristóf, Sárosdi Lilla, Geréb Ágnes és Kiss Tibor Noé is szerepel. Szilágyi Liliána azért került rá a listára, mert őszintén beszélt testképzavaráról, bulimiájáról.
„Talán sohasem derült volna ki bulimiája, ha nem kezd beszélni róla. De Lilu nem akart tovább hazudni magának, családjának, rajongóinak – nemcsak önmagáról, hanem a versenysportolók életéről sem” – írják róla a Forbes ajánlójában.
Összeszedtünk még néhány képet az úszónőről, mert ha Shane Tusup lesz Szilágyi Liliána edzője, ha nem, megérdemli, hogy pörögjön a neve: