Sztárok

Saját felelősségére hagyta el a kórházat Bangó Margit

Még pályája kezdetén döntött úgy a nóták koronázatlan királynője, hogy nem hagy ki fellépést. Ehhez olyannyira tartotta magát, hogy annak idején még a kórházból is kiszökött egy koncertje miatt.

Vérbeli előadóművész Bangó Margit, aki akkor igazán boldog, ha a közönséget szórakoztathatja világhírű nótáival. A Kossuth-díjas művész annyira komolyan veszi a fellépéseket, hogy leginkább egyet sem hagy ki. Sőt, évekkel ezelőtt még egy kórházi kezelés sem tudta visszatartani attól, hogy színpadra lépjen.

„Mama épp kórházban volt, infúziót is kapott, de volt egy nagyon régóta lekötött fellépése. Természetesnek tartottuk, hogy az állapota miatt lemondjuk. Azonban ő azt mondta, ez nem fordulhat elő, majd ő megoldja. Így is lett, kiszökött a kórházból. Hajnalba visszament, mintha mi sem történt volna. Persze addigra már mindenki őt kereste, de hamar rájöttek, merre járhatott. Jól elő is vette az orvos” – emlékezett vissza Tina az esetre, majd Bangó Margit is felidézte, hogy is történt a kórházból való távozása.

Bangó Margit sosem hagyott ki fellépést (Fotó: Facebook)

„Nemcsak a fellépő ruhámat hozattam be, hanem egy fehér melegítőt, cipőt is. Mikor belebújtam úgy tűnt, mintha csak sétálni indultam volna a kertbe. Azonban meg sem álltam a koncertig. Körmendi Péter zenekarával léptem fel, aki mikor meglátott, egyből megölelt. Csakhogy a branül a karomban volt az infúzió miatt. Ő csak ölelt, szorított a találkozás örömére, én meg tiltakoztam a fájdalom miatt. A vér azonnal csurgott a karomból, ő pedig rájött, hogy tényleg szó szerint a kórházból jöttem. Szerencsére nem volt semmi probléma, a fellépés után visszamentem a kórházba, ahonnan gyógyultan távoztam. A kötelességtudat azonban a mai napig nagyon erős bennem, ha fellépés van, menni kell, ez nem kérdés”vallotta be Bangó Margit.

A Sláger TV-n 19:55-től látható a Drága családom. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése