Sztárok

Óriási dologra készülnek az On the Spot riporterei

Az alkotópáros elárulta, jelenleg milyen nagyszabású munkán dolgoznak.

Cseke Eszter és S. Takács András 10 évvel ezelőtt indította útjára On the Spot című dokumentumfilm-sorozatát: az évek során közel 100 országban jártak, 75 filmet forgattak. Állítják, a folyton zúgó médiazajban az egész világon egyre többen néznek dokumentumfilmet, mivel az mélyebb és tisztább képet ad a valóságról.

Fotó: MTI Fotó: Kovács Attila

Mint a Színes RTV-nek adott interjúban a két riporter elmondta, szeretnének a jövőben több időt szentelni egy-egy film elkészítésének. „Most éppen az első egész estés dokumentumfilmünkön dolgozunk, ami a traumaöröklésről szól egy Auschwitzban született zsidó asszony és a családja története révén” – árulta el a nyilvános szoptatás mellett kiálló Cseke Eszter.

„Életünkben először annyi időnk van egyetlen filmre, mint korábban egy egész On the Spot évadra, ugyanis olyan tévétársaságokkal dolgozhatunk, mint Amerikában az AMC Networks International vagy Európában az ARTE. Még nincs kész a film, de már több mint 25 országra megvették a jogokat” – mesélte a Forbes sikerlistáján szereplő S. Takács András.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top