Sztárok

Nem sokon múlt, hogy Terry Blacket tömegsírba temessék

Gyerekei és a gyámjuk csak adakozásból tudták előteremteni a tisztességes elhantolásához szükséges pénzt.

Ahogy arról az nlc. is beszámolt, szeptember közepén meghalt Terry Black. A közismert transzvesztita előadóművész tetemes adósságot hagyott hátra, ezért örökbefogadott gyerekei kénytelenek voltak úgy dönteni, hogy lemondanak az örökségükről.

Terry Black (Fotó: Smagpictures.com / RTL Klub / Sajtóklub)

Apjuk halála előtt az addig Svájcban élő Árvai Mónikára bízta Dani és Fanni nevelését. Az asszony oda is költözött a gyerekekhez, és igyekszik becsülettel gondoskodni róluk, bár a német gyámhatóságtól még egyetlen fillér segítséget sem kaptak – írja a Blikk.

Egy ideig úgy tűnt, Terry Blacket közös sírba fogják temetni, Mónikának kölcsönt kellett felvennie, hogy fedezni tudják a temetési költségeket. „Dani nem is a kilátástalan jövő miatt fordult magába, hanem attól lett lelki beteg, hogy szeretett apját közös sírba temetik. Erre szerencsére nem kerül sor. Egy alapítvány gyűjteni kezdett a 3000 eurós, nagyjából 990 ezer forintos hamvasztási, túltárolási és hazahozatali költségekre, de nem bírtam tovább nézni a gyerekek szenvedését, ezért kölcsönt vettem fel, és örülök, hogy sikerült” – mondta a lapnak.

Sajnos, így sem tudtak egyenesbe jönni. „Ha másképp nem, akkor a szüleimtől örökölt néhány ékszeremet kellett volna eladni. Sajnos, erre is sor kerülhet a kilenc hónapos lakbértartozás miatt fenyegető kilakoltatás után” – panaszkodott az asszony.

Helyzetüket tovább súlyosbítja, hogy amíg ki nem derül, hova költöznek, munkát vállalni sem tud. A hamvasztást mindenesetre már elintézték, és a temetés időpontját is kitűzték. „Ókatolikus rituálé szerint november 4-én, 16 órás kezdettel veszünk végső búcsút Terrytől a VI. kerületi Szentháromság Kápolna Osszáriumában” – mondta a gyám, hozzátéve, nagyon hálás a Krisztus Keresztje keresztény egyház püspökének, aki a német hatóságnak elküldte az igazolást a szertatásról, mert enélkül ki sem adták volna az elhunyt hamvait.

„Teljesíthetem apukám akaratát, már itt van velünk az urnában. Csak Móninak köszönhetem, hatalmas áldozat, hogy törődik velünk, sohasem tudom ezt meghálálni neki. Már megnyugodtam, hogy apu velünk van, a mama mellett. Beszélgetek vele, sokat hallgatjuk a kedvenc dalait, remélem, minden rendben lesz a búcsúztatón is” – mondta a Blikknek Dani.

Az adománygyűjtésben Patak Gábor, az Emberi Hangon az Életért Egyesület segített az árván maradt családnak. Mint mondta, azért vállalta a gyűjtést, mert Terry Black aktivistaként sokat segített a rászorulóknak.

„Három hét alatt 456 ezer forint gyűlt össze. A legnagyobb összeget, majdnem a felét egy hölgy utalta, de sokan segítettek egy-két ezer forinttal. Terry Black egész életében megosztó személyiség volt, sajnos néhányan nem értik, hogy nem róla, hanem a két árván maradt gyerek sorsáról van szó. Fenyegető üzenetet is kaptunk” – mesélte.

A temetést a kölcsönből előre kifizetik, a befolyt adományt ennek törlesztésére fordítja majd a család.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top