nlc.hu
Sztárok
Kár volt előre leírni az X-Faktort? Nekünk van véleményünk, te mit gondolsz?

Kár volt előre leírni az X-Faktort? Nekünk van véleményünk, te mit gondolsz?

Bár akadtak, akik leírták az X-Faktort, a műsor dübörög, és a 10. évad szinte jobban szerepel mint a korábbiak. Neked mi a véleményed?

Nem akarom letagadni, hogy azok között voltam, akik nem tudtak hinni egy újabb X-Faktor-sikerben. Hiába, hogy a tavalyi évad nagyon pörgős volt, és az újításokkal együtt sokkal jobban élveztem, mint a megelőző két-három szériát, melyekből mostanra konkrétumok nélkül csak valami rossz érzés maradt meg – nem tudtam ellenérzés nélkül a tévé elé ülni, és hallottam ezt másoktól is, sőt sokan előre leírták a 2019-es X-Faktort. Öreg hiba volt. 

Az X-Faktor 2019-ben is nagyot megy (Fotó: Facebook)

Először jönnek röviden a száraz tények, aztán pedig a szavazásunk következik.

Ha a hibát számokban nézzük, az a helyzet, hogy az idei év eddigi legmagasabb főműsoridős közönségarányát, a legmagasabb teljes napos közönségarányát, valamint a versenytárssal szembeni legnagyobb főműsoridős különbségét hozta a 43. hét az RTL-nek. A kimagasló eredményhez pedig jelentősen hozzájárult a szombat esti X-Faktor brutális nézettsége:

a tehetségkutató műsor 39,8 százalékos közönségarányt hozott a 18-49-es korosztályban, a teljes lakosságból közel 1,4 millióan látták az adást.

Ezzel főműsoridőben az RTL Klub 28,3 százalékponttal előzte meg konkurensét a fő kereskedelmi célcsoportban. Hasonló különbséggel az RTL Klub legutóbb 2013. október 12-én győzte le versenytársát – ahogy most is, az X-Faktorral. Tudom, hogy a matematikától sokakat kiráz a hideg, de ezekhez a száraz adatokhoz még hozzátartozik, hogy az X-Faktor múlt szombati adása 2015 decembere óta a legmagasabb nézőszámot hozta, ezt az elmúlt közel négy évben csak néhány focimeccs közvetítése tudta felülmúlni. És ehhez még azok is hozzájönnek, akik nem a tévében nézték a műsort: a negyedik epizódot hétfőig csaknem 154 ezren nézték vissza az RTL Most! oldalán.

És ez még csak a válogató – persze néhányan már ezt is nagyon szeretik, még azok közül is, akik amúgy az X-Faktor élő adásait nem. Én inkább azt érzem, amit ByeAlex is ilyenkor„Bevallom, sohasem tudtam röhögni azon, hogy valaki bejön, és rohadt rosszul énekel. Négy éve vagyok mentor, és ez nem változott, de látom az emberek fején, hogy ők várják ezeket a pillanatokat. Mondjuk, ami meg szerintem vicces, azon meg mások nem nevetnek.”

A tavalyi éven felbuzdulva egyébként sokan jöttek, akik saját dalt remélnek Alextől, és ő ennek örült, de voltak olyanok is, akiknek az tetszett meg az idei X-Faktorban, hogy Dallos Bogi került a mentorszékbe, és ezzel egészen új energiák jelentek meg. Gáspár Laci idén is tudott újat mutatni, Puskás Peti pedig hozza a szokásos formáját. Na de jöjjön, ami bennünket igazán érdekel. 

Te mit gondolsz az idei X-Faktorról? 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top