Mrs. Escobar, vagyis Victoria Eugenia Henao. Ő Pablo Escobar özvegye. Amikor összeszedte a bátorságát, hogy megírja az első könyvét, az volt az egyik célja, hogy ne néhai férje nevén ismerjék. Nem azért, mert nem szerette, sőt. Imádta. Addig, amíg nem derült ki, milyen szörnyűségeket tett. Onnantól kezdve dühös volt rá. Dühös, mert sok ember életét tönkretette. Dühös, mert más nőkkel volt ahelyett, hogy a családjával lett volna. Dühös, hiszen a közös gyermekeik életét is kockára tette. Sorozat és több film is megjelent az életükről, de most úgy döntött, Mrs. Escobar című könyvében leírja a történteket a saját szemszögéből is.
12 évesen, amikor megismerte a Lapas kerület titkárát, Pablo Escobart, gondolta volna, hogy a közös életükből egyszer film és sorozat készül majd?
Soha, de soha. Még a legvadabb álmaimban sem.
Le tudná írni, hogy milyen hatással volt az életére Pablo akkoriban?
Vezető volt a lakónegyedben, ahol éltünk. Az az igazság, hogy kiemelkedett, mert érzékenynek, törődőnek mutatta magát. Szerette azokat az embereket, akik ott éltek. Fákat ültettek együtt, törődött az emberek jólétével. Lapas negyedben voltunk, azon a környéken ismertem meg. Rengeteg lány érdeklődését felkeltette. Imádtam, hogy tetszem neki, és engem akar. 13 éves voltam, amikor megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője. Egy olyan lemezt ajándékozott nekem az eljegyzésünkre, amelynek az volt a címe, hogy Szerelem, szeretlek.
Victoria Eugenia Henao, Pablo Escobar drogbáró egykori felesége (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Most, hogy több szörnyű dologra fény derült, hogy gondol vissza az együtt eltöltött időre?
Nagyon nehéz ez nekem. Nehéz volt szembenézni azzal, amivé vált. A halálát követően sokan segítettek feldolgozni a poszttraumás stressz szindrómát, amit diagnosztizáltak nálam. Ők segítettek nekem felismerni azt az embert, akivé Pablo vált.
Említette korábban, hogy felnézett a férjére, büszke volt rá. Most hogy látja, rajongás volt ez, vagy szerelem?
Idealizáltam. Egészen addig, amíg el nem kezdtem írni a könyvet. Meg voltam győződve róla, hogy ő is szerette a családját, és bármit megtett volna értünk. Azt hittem, páratlan apa és férj. Amikor az ember elkezd érni, és belelátni a dolgokba, akkor nehéz definiálni az érzelmeket. Így azt sem tudom, hogy számára ez szerelem volt-e, vagy csak birtoklási vágy. Nagyon nagy zavar van még bennem, mélységes szomorúság. Nehéz visszagondolni, és még nehezebb a miértekre választ keresni. Úgy szeretnék meghalni, hogy azt mondhassam a gyerekeimnek: amikor ők születtek, szerelem volt közöttünk. Szeretném, ha így emlékeznének a szüleik kapcsolatára.
Miért csak most döntött úgy, hogy megírja a saját történetét?
Elvesztettem a méltóságomat, az önbizalmamat, a tiszteletet magam iránt. Amikor semmi más nem éri, csak bántják és ítélkeznek felette, az ember elveszti egy kicsit magát. Nem tudtam, hogy kinek higgyek, és mit higgyek el. Azt sem tudtam, hogy magamnak hihetek-e.
Hogy nézett ki egy nap Pablo Escobar birtokán?
Normálisan. Felkelt reggel 10-kor, megivott egy pohár narancslevet, felült az ágy szélére, elolvasta az újságokat, és meghallgatta a híreket. Pontosan délben ebédeltünk. Délután kettő körül elment az irodájába, majd este hatkor hazajött, és vacsorázott velünk. Ezután azt mondta, visszamegy dolgozni. Később rájöttem, hogy ez azt jelenti, elmegy az éjszakába élni a másik életét.
Mennyi időt tudtak együtt tölteni?
Viszonylag sokat.
Sokáig hazudott önnek arról, hogy miből van az a sok pénz. Nem gondolt rá, hogy utánajárjon, nyomozzon egy kicsit?
Ez nem nőknek való téma. Abban a macsó társadalomban, amiben én nevelkedtem, erről nem beszéltünk. Nem is jutott eszembe, fiatal voltam.
A Mrs. Escobar – Életem Pablóval című könyv (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Volt bármi beleszólása a családi életükbe?
A gyerekeimet felügyeltem, vittem a háztartást, és nem kérdeztem. Ez volt a dolgom.
Amikor megtudta, hogy mivel foglalkozik a férje, dühös volt?
Fájdalmas volt a felismerés. 1984-ben kezdett el a „forró pénzekről” beszélni az igazságügyminiszter. Erről Kolumbiában egy szó sem esett korábban. Egyébként sem nagyon értettem, hogy miről van szó.
El akart válni, de erre nem volt esélye. Gondolkodott azon, hogy megszökik a gyerekekkel?
Gondolni gondoltam, de hova mehettem volna? Egy labirintusban éltem, amiből nem volt kijárat. Az anyámhoz nem mehettem, mert figyelték a férjem ellenségei, így rizikós volt. Nem tudom, hova mehettem volna még, nincs olyan hely a világon, ahol nem talált volna meg. Maradt a másik megoldás: vállaltam azt, hogy bezárkózom vele. Mindig oda mentem, ahova ő mondta, és megpróbáltam átvészelni azt az időszakot.
Bántotta volna, ha mégis elszökik?
Nem hiszem, hogy itt ülnék most önnel.
Veszélyes életet éltek, sokszor kerültek szorult helyzetbe. Volt olyan pillanat, amikor azt hitte, hogy ezt nem élik túl?
Számtalanszor. Rendszeresen házkutatásokat tartottak nálunk, meg voltam róla győződve, hogy az egyik ilyen alkalommal vagy lelőnek, vagy eltüntetnek minket.
Hogyan látták az apjukat a gyerekek akkor, és hogyan látják most?
Nagyon kicsik voltak, halálra voltak rémülve. Sírtak éjjel-nappal. Azt sem értették, hogy miért nem hagyhatják el a házat, miért nem találkozhatnak a barátaikkal, vagy miért nem járhatnak iskolába. Számtalanszor sírták álomba magukat.
Mit mondott nekik ekkor?
Látta Az élet szép című filmet? Arról szól, hogy egy koncentrációs táborban elrejtenek egy gyereket, az apja pedig előadja neki, hogy ez egy játék, és nincs veszély. Ugyanezt próbáltam én is. Megpróbáltam elterelni a figyelmüket: tanultunk, zenét hallgattunk, és azt ismételgettem, hogy szebb idők jönnek.
„Ha elszöktem volna a férjemtől, ma már nem ülnék itt” (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Az apjuk halála után hogyan viselkedtek velük az emberek?
Nem tudom, van-e olyan negatív diszkrimináció, ami nem ért minket. Tulajdonképpen a mai napig így van.
Büszkék arra, hogy Pablo Escobar volt az apjuk?
Mélységes fájdalommal élik meg. Gyerekek, ő pedig az apjuk volt. Valahol mélyen a szívükben van szeretet az apjuk iránt. De fontos hangsúlyozni, hogy az apjuk iránt, és nem a bűnöző iránt, akivé vált.
A férje halála után hogyan változott meg az életük? Voltak megélhetési gondjaik?
Rengeteg. Ki kellett békülnöm Pablo ellenségeivel. Egy nagy tőke maradt a kezünkben: a saját életünk. Elölről kezdtünk mindent, de sikerült, és itt vagyunk. Továbbra is dolgozunk, és próbálunk egy másik életet élni.
Köztudott, hogy a férje szerette a nőket. Számonkérte ezt rajta?
Folyamatosan. Kértem azt is, hogy engedjen el minket, de erről szó sem lehetett. Azt mondta, hogy ő közszereplő, politikus, és ezeket csak kitalálják róla, ne higgyek a rossz nyelveknek.
Nem találkozott egy szeretőjével sem?
Nem értem tetten soha. Sokszor teljesen biztos voltam benne, hogy mi a helyzet, de nagyon jól kezelte a dolgot, tudta, hogy kell elsimítani.
Mi volt a legfájdalmasabb dolog, amit Pablo az ön vagy a gyerekei kárára elkövetett?
Inkább azt kérdezze, hogy mi nem volt fájdalmas.
Van ilyen? Esetleg a megismerkedés?
Na, az nagyon különleges volt. Mást azonban nem tudnék mondani.
A férje kettős személyisége a házasságukban is megnyilvánult?
Ebből nem vettem észre semmit. Életem jelentős részében alávetetten éltem, a mindennapi teendőkkel foglalkoztam, nem kérdeztem. Ez volt annak idején a természetes. Akkor a nőknek ez a szerep jutott.
Amikor szembesítették az orvosok azzal, hogy egy pszichopatával élt együtt, akinek valószínűleg nem voltak érzelmei, mi volt az első gondolata?
Kisírtam a szememet. A szót sem bírtam kimondani, annyira fájt. Tőle vannak a gyerekeim, van egy unokám, aki szintén a vérét hordozza. Csak ekkor fogtam fel, hogy miért éltem félelemben az életem felét. Ez volt az a pillanat, amikor minden összetört bennem. Szörnyű visszagondolni rá.
„Egy nagy tőke maradt a kezünkben: a saját életünk” (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Életviteli tanácsadóként, coachként dolgozik. Nem érez ebben ellentmondást?
Ez az élet: ha szerencséd van, akkor tanulsz a tapasztalataidból. Rengeteg filozófiáról szóló könyvet olvastam, hogy megértsek pár dolgot. Hiszem azt, hogy minden ember tud a másiknak nyújtani valamit a saját tapasztalatai alapján. Nem azt mondom az előadásaimon, hogy mindent jól csináltam, és az volt a helyes.
Keveset jár Kolumbiába, akkor is muszájból. Mit érez olyankor?
Átjár a félelem, érzem az erőszak szagát a levegőben, és rettenetesen szomorú leszek minden alkalommal.
Volt férfi az életében Pablo óta?
Nem, senki más. Nagyon félek bármilyen kapcsolattól. Vállalnom kell a felelősséget a hibáimért, nem háríthatom másra, ezért sem merek továbblépni.
Sokáig a háttérben volt, ezzel a könyvvel viszont főszereplővé lép elő.
Úgy érzem, hogy kezdem megtalálni a saját hangomat, kezdem visszanyerni a méltóságomat, és elkezdtem újra tisztelni magamat. Kezd visszajönni az önbizalmam.
Biztosan nagyon várják a könyvet azok, akik érdeklődnek a történtek iránt, de miért érdemes elolvasnia annak, akit esetleg nem annyira vonz a téma?
Nem hallgattam a szüleimre, amikor fiatal voltam. Az egyik dolog, amire ráébredtem, hogy jó lett volna meghallgatni őket, talán akkor nem követek el ennyi hibát. Jó lenne, ha ezt komolyan vennék a fiatalok. Illetve ami szerintem tanulságos: rámutatok, hogyan tud az ember fontos döntéseket meghozni úgy, hogy a méltósága megmaradjon.
