Sztárok

Oszter Sándor: „Éjjel-nappal gyerekeket gyártanék” – az apaságról vall a 71 éves színész

Az utolsó magyar nábobként jellemzi férjét Failoni Donatella. Oszter Sándor – akinek a botrányairól az elmúlt években hangos volt a sajtó – az apaságról, a párkapcsolatáról és a túlzott italozásról mesélt őszintén.

Oszter Sándor manapság már keveset dolgozik színészként, annál többet a diósjenői házában és körülötte. Mint a legfrissebb BEST magazin írja, a 71 éves színész boldog, elégedett ember, mindene megvan, mégis van, amit másképp csinálna, ha újrakezdhetné az életét.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Éjjel-nappal gyerekekei gyártanék. Imádom őket, boldog vagyok, ha csak rájuk nézek. (…) Sajnos nekünk csak egy lányunk született, Alexandra, de nem voltam jó apa. 35 éven át csak dolgoztam, reggel jött értem a taxi, vittek forgatásra, éjjel kerültem mindig haza. (…) Hunornál (Oszter unokája – szerk). viszont igyekszem mindent bepótolni” – vallotta be Oszter, aki mint mondja, már a végrendeletét is elkészítette. „A lányomé a köteles rész, az unokámé minden” – árulta el a színész, akinek nagy szerencséje van a feleségével, hiszen túlélte a kapcsolatuk a sok munkát és a bohémkodásait. Már a 40. házassági évfordulójukat ünneplik.

Oszter arról is vall a hetilapnak adott interjúban, hogy régen nem vetette meg az italt. „Bizony volt rá példa, hogy alaposan a pohár fenekére néztem, aztán egyszer az unokám azt mondta: papa, te olyan furcsán nézel ki, ha iszol… Három éve egy korty alkohol nem ment le a torkomon, (…) nem is hiányzik. Sőt sajnálom az éveket, amikor nem tiszta aggyal néztem a világot” – panaszolta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top