Sztárok

Ő rángatta ki a gyászból Somló Tamás özvegyét, mindenben számíthat rá a 44 éves Keszthelyi Gyöngyvér

Keszthelyi Gyöngyvér elárulta, ki az, aki tartotta benne a lelket Somló Tamás halála után is.

Fogadott anyja segítette át a gyászon Somló Tamás özvegyét. A saját vállalkozást indító Keszthelyi Gyöngyvér mindenben számíthat a külföldön ismert festőművészre, Rigó Mártára, aki egy időben Somló koncertszervezője is volt – írja a Blikk. A hosszú évek alatt „örökbe fogadták” egymást a 44 éves Gyöngyvérrel, és most festeni tanítja a pártfogoltját.

„Nagyon fiatal voltam, amikor elvesztettem a szüleimet. Nekem Tomi volt a párom, a barátom, a legfőbb bizalmasom és a családi bázis. (…) A hiánya sosem múlik el” – vallotta be az LGT egykori legendájának özvegye, aki Rigó Mártával osztja meg minden örömét, bánatát, mivel ő tartotta benne a lelket Somló halála után is. Ő volt az, aki szabályosan kirángatta a fiatal özvegyet a gyászból, és vitte újra emberek közé.

Forrás: TV2 / Mokka – videó

Gyöngyvér elmondása szerint sokan gondolják, hogy jómódúak voltak Somlóval, most pedig az örökség miatt víg özvegyként él, ám ez nem igaz. „Mellette is mindig dolgoztam, a halála után pedig még többet kell, hogy megmaradjon az otthonunk. Tomi dalain, hangján, közös emlékeinken kívül vagyon, örökség nem maradt” – árulta el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top