A Hollywood Foreign Press Association (Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége), vagyis az HFPA tagjai még 2010-ben kérték fel először Ricky Gervais-t, hogy a Golden Globe házigazdája legyen. Mivel korábban a show műsorvezető nélkül ment, a lépés merész volt, de kifizetődött: Ricky Gervais merész poénjainak köszönhetően emelkedett a nézettség, és a Golden Globe-gálát még úgy is rengetegen találják szórakoztatóbbnak az Oscarnál, hogy a díj jelentősége messze nem olyan nagy, mint amazé. Érdekes tendencia, hogy az Oscar épp a Golden Globe-bal ellentétes irányba megy: ők tavaly – akkor még kényszerből – döntöttek úgy, hogy házigazda nélkül indítják útnak a show-t, és a jó nézettségnek köszönhetően idén úgy döntöttek, folytatják ezt. Nem csoda, hogy a tavalyi incidens óta ódzkodnak attól, hogy bárkit is felkérjenek: akkor a műsorvezetőnek választott Kevin Hart össztűz alá került tíz évvel korábbi homofób tweetjei miatt, és mivel nem volt hajlandó újra bocsánatot kérni a bejegyzések miatt (mondván, hogy ezt korábban már többször megtette), végül nem is lépett fel a gálán. Idén már nem kockáztatnak senkivel. Ezzel szemben a Golden Globe épp azt a Ricky Gervais-t húzta elő a kalapból, aki a kemény poénjairól híres, és akinél nagyon is benne van a pakliban, hogy egy-egy mondatával botrányt okozzon. Azonban Gervais nagyon okos pali, aki egyáltalán nem eszetlenül ontja magából a vicceit: mindig csak pont odáig merészkedik, hogy még ne okozzon bajt, és ne lépje át a jó ízlés határát.
Szeretnék valami kedveset mondani Mel Gibsonról, mielőtt kijön ide a színpadra. Legyen hát: előbb innék meg vele egy italt a hotelszobájában, mint Bill Cosbyval.
Gervais és az ügyvédek
A hivatal című sorozatot megalkotó komikus nem árul zsákbamacskát. Aki felkéri Ricky Gervais-t házigazdának, az pontosan tudja, mit vállal. Azt például feltétlenül, hogy Gervais nem hajlandó a szövegeit egyeztetni a megbízójával, és a tévécsatorna képviselői sem láthatják előre, milyen poénokkal készül a nagy eseményre. Sok showmannel ellentétben a szövegeit csak és kizárólag saját maga írja, nem áll mögötte egy teljes csapat, mint mondjuk Jimmy Kimmel esetében, így annak a valószínűsége, hogy valaki előre szivárogtasson, egyenlő a nullával. Azonban a mai világban egy humoristának biztosra kell menni, és tudja ezt nagyon jól Ricky Gervais is. A szövegeit így mindig előre ellenőrizteti az ügyvédeivel, akik figyelmeztetik, ha olyan poénra készülne, amivel megütheti a bokáját. Ezt olyannyira nem titkolja, hogy nemcsak a vele készült interjúkban mondja el, hanem még a 2011-es Golden Globe-gálán is poénkodott vele:
Szintén nem jelölték az I Love You Phillip Morrist. Jim Carrey és Ewan McGregor: két heteroszexuális színész, akik azt játsszák, hogy melegek. Ez pont az ellentéte annak, amit egy híres szcientológus csinál… Valószínűleg. Az ügyvédeim segítettek a vicc pontos megfogalmazásában.
Gervais és ügyvédei tehát tettek róla, hogy mindenki rájöjjön, hogy éppen Tom Cruise-ról beszél, de mivel nem nevezte őt a nevén, így felesleges lett volna perelni őt. Okos.
Tabudöntögetés?
Bár Ricky Gervais-t sokan tabudöntögető humoristának tartják, a Golden Globe producere, Barry Adelman szerint ez nem egészen így van: „Tény, hogy amikor Ricky a show házigazdája, akkor mi hátul, az adásrendezői szobában mind bekapcsoljuk a biztonsági öveinket. Sosem tudhatod, hogy mi sül ki belőle, az azonban biztos, hogy képes felmérni a teremben, hogy meddig mehet el. Pontosan tudja és érti, mi folyik a társadalomban. Ráadásul profi. Bármerre is tart, én vele megyek, neki adtam a kocsim kulcsait, és hagyom, hogy ő vezessen.”
Gervais maga sem gondolja, hogy tabudöntögető lenne, vagy nem ismerné a határokat. Azt azonban tudja, hogy a határok mindenkinél máshol helyezkednek el.
„A szólásszabadságot mindenki nagyon szereti egészen addig, amíg valami olyan dolgot nem hall, ami őt háborítja fel – vallja a közönség tagjainak furcsa ellentmondásosságáról. És azzal sem ért egyet, hogy ő olyasféle komikus lenne, aki kimondja a kimondhatatlant. – A kimondhatatlant én sem mondom ki, mert akkor a közönség nem nevetne, hanem fognák magukat, és hazamennének.”
A kenyéradóját sem kíméli
Az HFPA tagjaira sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ne szorulna beléjük némi önirónia. Ricky Gervais-t annak ellenére hívják rendszeresen vissza, hogy a humorista minden egyes alkalommal beléjük törli a sáros bakancsát, amikor a legváltozatosabb módon hozza fel, hogy az újságíró-szervezet tagjai sokszor azért részesítik a jelölésekkor előnyben a sztárokat az ismeretlenebb kollégáik helyett, mert így több időt kapnak a velük való bratyizásra, lőhetnek velük közös szelfiket, kapnak exkluzív interjúkat stb. Még arra is volt példa, hogy azzal poénkodott: a Golden Globe-díjakat a stúdiók simán megvásárolhatják a sztárjaiknak, de a legmesteribb troll akkor volt, amikor egyetlen mondaton belül volt képes fényezni magát, beleszúrni a Golden Globe-ba, és megpiszkálni a gálát közvetítő tévécsatornát.
A műsort Nagy-Britannia legnépszerűbb komikusa vezeti az Egyesült Államok második legnépszerűbb filmes díjátadóján, Amerika harmadik legnépszerűbb tévécsatornáján.
Hol a határ?
A Golden Globe-nak nincs halottakra emlékezős In Memoriam része, hogy mindnyájunkat depresszióssá tegyen. Ehelyett hallgassák meg, kérem, a Hollywood Foreign Press Association elnökének szavait.
Hogy megbánt-e valaha olyan poént, amit a Golden Globe-on mondott? A Hollywood Reporternek adott nagyinterjújában elmesélte, hogy sajnálja, amikor megsértette Tim Allent. Allen annak idején Tom Hanksszel párban (a Toy Story-filmekben nyújtott közös szinkronmunkájuk miatt szerepeltették együtt őket) állt fel a színpadra díjat átadni, és míg Gervais Hanksről valóságos ódákat zengett, felsorolva a díjai és a sikerei sokaságát, a társát elintézte annyival, hogy „…és Tim Allen”. Bár a humorista csak arra akart ezzel reagálni, hogy Tom Hanks mellett állva bárki tűnhet senkinek, a közönség és Tim Allen számára ez úgy jött le, hogy ő direkt Tim Allent akarta bántani.
És igen, bár nála a határok valószínűleg máshol húzódnak, mint a többségnél, azért számára is léteznek tabuk. Saját bevallása szerint csak olyan dolgokkal viccel, amikről az emberek dönthetnek, a velük született dolgokkal (pl. a bőrszínükkel vagy a nemükkel) kapcsolatban sosem szeretett poénkodni, és ilyesmire ne is számítsunk tőle. Jól tudja, hogy a közönség minden egyes tagja másképp értelmez egy viccet, de mivel mindenkinek nem lehet megfelelni, nem is próbál törekedni rá. A szólásszabadságot pedig olyannyira nagyra tartja, hogy szerinte inkább sértődjön meg pár ember, mint hogy emiatt ne mondjon ki egy poént: számára ugyanis borzalmas lenne egy olyan világ, ahol a dolgokat a cenzúra miatt nem lehetne kimondani.
Nagy éve volt ez a 3D-s filmeknek. Toy Story, Gru, Tron. Úgy tűnt, minden három dimenzióssá vált idén. Kivéve Az utazó karaktereit.
Mi lesz idén?
Csak egy dologban lehetünk biztosak: vasárnapról hétfőre virradó éjjel Ricky Gervais feláll majd a Golden Globe-díjátadó színpadára a show elején, és amit mondani fog, attól néhányan biztosan kellemetlenül fogják érezni magukat. Állítása szerint idén nem annyira egyes személyeket fog kipécézni és cseszegetni, inkább a hollywoodi trendek és divatirányzatok kerülnek majd a célkeresztjébe, meg persze az egész iparág álszentsége. Ettől persze még senki sem érezheti magát biztonságban.
Az itt jelen lévő fantasztikus arcokon körbenézve az jut eszembe, milyen fantasztikus munkát végeztek az elmúlt évben… a plasztikai sebészeik.
Bár már egy ideje ő maga is hollywoodi bennfentesnek számít, az egyik titka, amiért a nézők szeretik őt, hogy a Golden Globe-gálán kívülállóként viselkedik. Saját magát úgy jellemezte, hogy ilyenkor ő az a néző, aki ugyan szeretne ott lenni, de nem hívták meg a buliba, ezért a tévéből nézi, és csak gonoszkodások jutnak az eszébe. Szerinte borzasztó unalmas lenne, ha a teremben ülő pár száz embernek próbálna megfelelni, velük smúzolna, és arra játszana, hogy ők jól érezzék magukat. A nagy állatvédő Ricky Gervais nem a sztárokat, hanem bennünket akar szórakoztatni, és pont ezért ő a legjobb a szakmájában.