Sokáig úgy tűnt, hogy nyitott könyv Bereczki Zoltán élete a rajongói előtt, de ahogy mondta, ezért nagy árat fizetett. Mostanra tanult ebből, és megválogatja, kinek mikor és mit mesél el, ez pedig a munkáján is meglátszik, sokkal felszabadultabbnak tűnik a színpadon és a kamerák előtt is. Mondhatnánk példának a Dolgok, amikért érdemes élni című darabot, amelynek a plakátjára a lánya és a szerelme neve is felkerült, vagy azt, hogy a Sztárban sztár leszek! zsűritagjaként sokkal érzelmesebb oldalát mutatta az adások során, mint korábbi műsorokban.
Azt pedig megválogatja, kinek nyilatkozik, a Story magazinnak pedig szívesen ad interjút. Ezért is vállalta Bereczki Zoltán, hogy a megújult Story egyik arca lesz. Ennek keretében mesélt magáról és arról, mennyit változott. Mint kiderült, a változást egy kényszerhelyzet hozta magával, amire most már jó szívvel gondol vissza.
„Kiugrottam egy tizennyolc éves helyzetből, amiben egyrészt nem éreztem már annyira jól magam, hogy ott maradjak, másrészt viszont vágytam valami újra” – meséli az új korszakról a sztár.
Bereczki óvatosan fogalmaz, hogy ne bántson meg senkit, ez a Story videójából is kiderül: