Sztárok

Heincz Gábor Biga: „Az én életemben is vannak problémák bőven”

Heincz Gábor Biga három életszakaszt mutat be az új dalához készült videoklipben.

Heincz Gábor Biga új zenéjét, a Máshol járunk című számot A Dal 2020 szombati adásában hallhatjuk. Az énekes ennek kapcsán többek között arról is mesélt, milyen az élet 40 felett, és azt is elárulta, most már saját magában és nem másokban keresi a boldogságát.

„Az embert 40 felett foglalkoztatni kezdik olyan kérdések, amelyek korábban sosem. Talán azért, mert sokan a húszas, harmincas éveikben csak sodródnak az árral, vagy mert túl sűrű az élet ahhoz, hogy időnk legyen átgondolni a dolgokat. Az én életem szerencsére eddig is tele volt történéssel. Rengeteg szerelem, élettárs, zenekar, barát, élethelyzet volt benne” – mondta az nlc.-nek Biga, aki a magánéletéről is említést tett.

Fotó: Biga

„Épp nem vagyok párkapcsolatban, de nagyon harmonikusan élem meg ezt az időszakot. Mostanában jut időm saját magamra, van énidőm. Az utóbbi évek során sokkal tudatosabban éltem az életem, mint korábban, de emellett az ösztönösség híve vagyok, nagy teret hagyok ennek is, egyensúlyra törekszem. Tudatosan veszem magam körül olyan emberekkel, akiket szeretek, akik szeretnek engem, akikkel szeretek együtt dolgozni. A motiváció számomra maga a zene, és az energiák mozgatása. Szerencsére ez jól működik, ezáltal új és új dalokban, koncertekben tudom visszaadni a kapott pozitív életszemléletemet.”

Biga elárulta, neki is vannak problémái, de ahelyett, hogy siránkozna, inkább próbálja megoldani őket: „Különböző életszakaszokban különböző problémákkal kerülünk szembe. Fiatalon hevesen élünk meg mindent, félelem nélkül, tisztán, naivan állunk a világhoz. Viszont küzdünk az egónkkal, megismerjük többek között a féltékenység keserűségét. Később középkorúként, amikor már felelősséget vállalunk, gondoskodunk a családunkról, gyermekünkről, akkor egy másik probléma veti fel a fejét. Hogyan tartsuk egyben a családot? Hogyan kerüljük el, hogy egy harmadik fél szétzilálja az egységet? Aztán következik a harmadik fázis, amikor már kellően bölcsek leszünk ahhoz, hogy helyén tudjuk kezelni a dolgokat, mikor már tudjuk élvezni a megélt tapasztalatok gyümölcsét, akkor a betegség és maga a halál közelsége foszt meg minket a boldogság megélésének élményétől. A videóklipben ezt a három életszakaszt mutatjuk be árnyjátékokkal. A boldogság megélése számomra döntés, és hozzáállás kérdése. Az én életemben is vannak problémák bőven, de mindig a megoldásra törekszem, és ez a hozzáállás segít túlélni mindent.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése