Komoly betegségen esett át Zeffer András, a Mobilmánia nevű zenekar vezetője, a P. Mobil korábbi tagja. A zenész az együttes szilveszteri, sepsiszentgyörgyi koncertje előtt kapott el egy vírusfertőzést, ami akár végzetes is lehetett volna.
Zeffer András csodával határos módon győzte le a leukémiát, ami viszont azzal jár, hogy gyógyszerekkel kell gyengíteni az immunrendszerét, nehogy az védekezni kezdjen a donortól kapott csontvelő ellen. A gyenge immunrendszere miatt könnyebben elkapta a vírusfertőzést.
„Amikor infúzióra kötöttek, már beszélni sem tudtam, sőt járni sem, mert köszvényes lett a lábam. Tényleg nagyon ramatyul voltam. Kis híján kicsinált az autoimmun-problémám. Lélekben már a legrosszabbra is felkészültem” – mondta a Blikknek a 61 éves zenész, akinek az állapotát végül egy magánklinikán sikerült stabilizálni. Óriási szerencséje volt, hogy kezelőorvosai résen voltak, tudták, mit kell tenni ilyen esetekben.
Zeffer nem csak azért tartja magát szerencsésnek, mert túlélte a leukémiát: „A csontvelő-transzplantáció mellékhatásai az autoimmun-betegségek, amelyek nálam a nyálkahártyámat és a bőrömet érintik, de ez rosszabb is lehetne. Megvakulhattam volna, az elbutulásról nem is beszélve.”
Zeffer András a leukémiából való felépülése után, 2008-ban alakította meg Mobilmánia rockegyüttesét. A zenész már a márciusra készül, amikor öt koncertet is adnak majd.