A 39 éves brazil világbajnok focista, Ronaldinho és testvére Roberto Paraguayban keveredett rendőrségi ügybe, miután mindkettőjüket előállították, azt követően, hogy állítólag hamis dokumentumokkal próbáltak belépni a dél-amerikai országba – írja az MTI.
A focistát és testvérét egy hotelben állították elő. Helyi lapértesülés szerint a rendőrök a testvérpár nevére szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk.
Federico Delfino ügyész a csütörtöki meghallgatás utáni sajtótájékoztatón közölte: a testvérpár brazil útlevelekkel hagyta el Sao Paulót, a paraguayiakat pedig saját elmondásuk alapján „ajándékba kapták, amikor leszálltak a repülőről”.
„Az előzetes vizsgálat megállapította, az útleveleken szereplő számok más személyekhez tartoznak – jelentette ki Delfino, hozzátéve, hogy a hatóságok a dokumentumok mellett a testvérpár telefonjait is lefoglalták.
A brazil hatóságok 2018 végén vonták be Ronaldinho útlevelét, mivel nem fizetett be egy 2,5 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján.
A korábbi sztárlabdarúgó egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol egy gyermekeknek szóló jótékonysági programon venne részt.
További cikkeink focival kapcsolatban:
- Milliókat keres, de törött a telefonja és inkább a szegényeknek adakozik a focista
- Fázott a kisfiú, EB-győztes kapus sajnálta meg – videó
- Világhírű magyar vonul vissza végleg