Sztárok

Megható felajánlást tett Ábel Anita a Nicsak, ki vagyok?-ban

Ábel Anita és a Nicsak, ki vagyok? többi zsűritársa egyedi módon szeretne segíteni a koronavírus-fertőzés idején.

Nagy bejelentést tett Ábel Anita a Nicsak, ki vagyok? vasárnap esti adásának elején.

Fotó: TV2

Fotó: TV2

A #neváltsdvisszaajegyed akciót is kezdeményező színésznő az élőshow-ban köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak az áldozatos munkájukért a koronavírus idején, majd zsűritársai nevében felajánlotta a gázsijuk egy részét a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért alapítványnak. A László Kórház az az intézmény, ahol jelenleg a koronavírussal fertőzötteket kezelik.

Ábel Anita bejelentése a Nicsak, ki vagyok?-ban:

„Mi nem nagyon értünk máshoz, mint a szórakoztatáshoz. Nagyon reméljük, hogy ez a 3 óra, amit a nézőkkel töltünk, egy kicsit elfeledteti azt, ami most a világban és Magyarországon zajlik. Tudjuk, hogy emberfeletti munkát végeznek azok, akik az egészségügyben dolgoznak, és innen is üzenjük nekik, hogy »Köszönjük szépen!«. És kitartást kívánunk az elkövetkezendő időszakhoz! Gondolkoztunk azon, hogy mi hogyan tudnánk segíteni. A Szent László és a Szent Imre Kórháznak van egy alapítványa, ami a betegekért és a dolgozókért és az ápolókért van. Szeretnénk a gázsink egy részét felajánlani nekik, ezzel is segítve a munkájukat, és köszönjük, hogy vannak” – mondta Ábel Anita a Nicsak, ki vagyok? 5. adásának elején.

Korábban őket leplezték le a Nicsak, ki vagyok? adásaiban: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top