Sztárok

Lengyel Tamás titokban megnősült

Lengyel Tamás titokban mondta ki a boldogító igent. A szertartás részleteiről most beszélt először.

Lengyel Tamás titokban megnősült, esküvőjének részleteiről pedig a Best magazinnak mesélt, igaz, elég szűkszavúan.

„Igen, megnősültem. Pont. Nem szeretnék erről beszélni. Szűk körű esküvőnk volt, 7 és fél percig tartott a szertartás, mert nem kértünk sem homokösszeöntést, sem gyertyagyújtást” – mondta a családcentrikus Lengyel Tamás, aki arról is mesélt, hogyan érinti a koronavírus miatt kialakult helyzet.

„Lemondták az összes előadásomat. Szerencsére konkrét forgatás most még nincs, A mi kis falunk következő évadának forgatása az egészségügyi helyzettől függ. Most inkább azokat az utakat keresem, ahol tenni lehet valamit. A turisztikai vállalkozásom is beleállt a földbe. Hát néhány turistát el tudok szállásolni, de most az sincs, ugye. Minden lábat kirúgtak alólam, és sokunk alól. Nekem az a szerencsém, hogy megvolt a lehetőségem előre gondolkodni” – mondta Lengyel Tamás, aki nemrég egy saját ötletét is megvalósította.

A BEST magazinban olvasható az interjú Lengyel Tamással

A BEST magazinban olvasható az interjú Lengyel Tamással

(Nyitó kép: smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top