Sztárok

Emlékszel még, milyen volt Nagy Alexandra, amikor bekerült a Barátok köztbe?

Nehezen szokta meg Nagy Alexandra a hirtelen jött szabadidőt, mostanra azonban újra az a mosolygós lány, akinek évekkel ezelőtt megismertük.

Fekete Alíz karaktere 2011 végén került a Barátok köztbe, a sorozat rajongóinak pedig egyből szimpatikus lett Nagy Alexandra. Igaz, az utóbbi hetekben nehezére esett mosolyogni, és mint elmondta: megviselte őt a rá szakadt idő, csak a kanapén feküdt és bambulta a plafont, ebből az állapotból barátnője és sorozatbeli kolléganője, Görgényi Fruzsina rángatta ki

A Barátok köztös videólánc bejelentkezéséből is érezni lehetett, hogy a színésznő életkedve lassan visszatért, és mesélt arról, hogy kikapcsolódásként festeni kezdett.

Nagy Alexandra egyedül tölti ezt az időszakot (Fotó: Instagram)

Nagy Alexandra egyedül tölti ezt az időszakot (Fotó: Instagram)

Amikor erről beszélt, azt ugyanolyan lelkesedéssel tette, mint amikor a munkájáról mesél. Annak idején éppen ezt szerették meg a rajongók, mert érezni lehetett a belőle áradó vidámságot. 

Emlékszel még, hogy nézett ki Nagy Alexa, amikor 8 évvel ezelőtt bekerült a Barátok köztbe? Íme néhány fotó!

Megnézem
Összes kép (3)

Ha még nosztalgiáznál, íme néhány akkor és most cikk: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top