nlc.hu
Sztárok
Ő őrzi Antal Imre hagyatékát

Ő őrzi Antal Imre hagyatékát

Hosszú évekig volt nagyon szoros a barátságuk Antal Imrével, amikor megbetegedett, gondozta is.

Antal Imre barátja, Jenei József őrzi a hajdani tévés megmaradt hagyatékát – írja a Blikk.

„Nagyon megrázta, hogy már nincs szükség rá. Mintha a talajt rántották volna ki a lába alól. Emiatt is kezdett iszogatni, ami egyik bajt hozta a másik után” – mondta Jenei József. Ő volt Antal Imre rákbetegségének elhatalmasodását követően a 12 éve elhunyt tévés gondozója.

Antal Imre 12 éve hunyt el. Fotó: smagpix

Antal Imre 12 éve hunyt el. Fotó: smagpix

Jenei József a közös fotók mellett egy gyönyörű, 200 éves poharat is őriz Antal Imrétől – ennyi maradt a tévés hagyatékából.

„A lábam meg vacakol – mondta Jenei József –, talán azt is meg tudtam volna szervezni, hogy halálának évfordulóján elutazzak a sírjához Budára, de nem merek kimozdulni. Félek a koronavírustól, a szívem miatt veszélyeztetett vagyok. Műteni kellene a lábamat, de nem merem vállalni. Fene tudja, hogy sikerülne. Elfogadom, amit az élet rám mért.”

(Nyitó kép: smagpix/Fülöp Dániel)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top