Talán minden nőnek ismerős volt az a jelenet, amikor Dér Heni a Maradj haza magadnak! forgatásán online buliba „készült”, hogy felköszöntse Gáspár Laci feleségét, és felmerült, hogy mit is vegyen fel.
Ahogy a párja jellemezte, Heni végül diszkógömbnek öltözött, de ahogy mondja, igazából csak az számít, miben érzi jól magát.
„A 20-as éveimben sokkal fontosabb volt, hogy divatos legyek, mint most. Vannak olyan irányzatok, amelyek egyszerűen nem passzolnak hozzám. Az idő múlásával, ahogy érik a személyiségünk, már nem feltétlenül a divat határozza meg, hogy mit viselünk. Ha van stílusod, jól érzed magad, tudod, hogy ki vagy, akkor szinte bármit felvehetsz, mert nem a ruha tesz azzá, aki vagy, hanem ami belőled sugárzik.”
A gardróbjában rend van, és ma már egyáltalán nem tartja magát gyűjtögető típusnak, főleg azért, mert nem férnek el a ruhái.
„Nem könnyen válok meg a ruháimtól, de évente egyszer tartok egy nagy válogatás. Amely ruhadaraboktól elköszönök, azokat elsősorban a családomhoz viszem, de gyermekotthonnak is vittem már el a ruháimat. Anyukáméknál van, amit a lányok hordanak és vannak olyanok, amik a padláson kötnek ki, sőt olyan ruhadarabjaim is vannak, amelyekhez emlékek kapcsolódnak, azokat magamnál tartom. Ez egyik ilyen az a szoknya, amit az Eurovíziós Dalfesztiválon viseltem. Elképesztő mennyiségű anyag van benne, hiszen az egész színpadot beterítette, úgy 10-15 méter az átmérője. Nem volt szívem szétvágatni, de azt tervezem, hogy mint más fellépőruhámat is, ezt is licitre bocsátom és a befolyt összeget jótékony célra ajánlom fel olyan alapítványnak, amelynek tevékenysége valamilyen oknál fogva közel áll hozzám.”
Az elmúlt években Heni életében jelentősebb szerepet kapott a sport, és átalakult a teste, de ez egyáltalán nem változtatott az öltözködésén.
„Ahogy ráéreztem arra, hogy az edzés teszi teljessé a napjaimat és ráadásul egészségmegőrzés szempontjából preventív haszna van, előadóművészként a színpadi lét elengedhetetlen része, ki tudtam hozni magamból a belső maximumot. Önbizalmam előtte is volt, de megtaláltam azt, hogy milyen akarok lenni. Szerintem fontos, hogy ne akarjunk olyanokra hasonlítani, akik nem lehetünk. Meg kell találnunk, hogy miként lehetünk elégedettek a külsőnkkel és a belsőnkkel, és ha ez sikerül, akkor, ahogy azt már mondtam, szinte bármit viselhetünk. Nem a ruhán fog múlni a sikerünk.”
Az énekesnő a színes ruhákat kedveli, de nem szereti, ha valami túl rikító. Nincs kimondottan kedvenc színe, inkább arra törekszik, hogy az öltözékében egyszerre csak egy szín domináljon. És előszeretettel visel magassarkú cipőt, ha alkalom van rá.
„Régebben, ha nem is tudatosan, de mindig méricskéltem, figyeltem, hogy ne legyek magasabb a partneremnél. Most ez sem Gergőnek, sem nekem nem jelentene gondot. El tudom hinni, hogy ha valaki 180 cm, akkor nála ez problémát okozhat, de szerintem nem szabad, hogy ez bárkit is visszafogjon. Vegye fel azt a magassarkút és viselje bátran.”
Egy ideje már együtt élnek a párjával, Gergő miatt semmit sem kellett változtatni a ruhatárán Heninek, aminek kifejezetten örül.
„Nem szoktunk beleszólni egymás öltözködésébe. Szerencsés vagyok, mert a színpadon olyan ruhákat viselhetek, amelyek a legkevésbé sem nevezhetők hétköznapinak, így a párom lát szexi, extrém ruhákban is. Azonban a mindennapokban a kényelmes, sportos holmikat kedvelem. A lényeg, hogy bármi is van rajtam, abban jól érezzem magam.”