Az indiai esküvőjük első évfordulóján fogadtak örök hűséget egymásnak, és Demcsák Zsuzsa most már hivatalosan is Krishan felesége. Az elmúlt egy évben sok mindenről lehetett hallani, rengetegen örültek a tévés boldogságának, bár voltak kétkedők is, akik nem hittek ebben a szerelemben. Zsuzsa azonban nem kételkedett, és most arról mesélt, milyen érzés volt az esküvő és hogyan éli meg ezt a házasságot.
“Az esküvő meglehetősen egyszerű volt, de mégis olyan volt, mint amit gondoltunk. A bensőségessége, a szemérmessége, valamint a meghittsége megvolt. A koronavírus miatt nem lehettek jelen a rokonaink, nem lehettek jelen a gyerekeim, úgyhogy ez egy nehezebb ügy volt. Viszont utána rögtön velük ünnepeltünk, szűk családi körben. Annyi volt a luxus az egészben, ha mondhatom így, hogy nem mi főztünk, hanem rendeltük az ételt” – mesélt a részletekről a Mokkában is.
Demcsák Zsuzsa és Krishan korábban az Instagramon megosztottak néhány közös pillanatot:
Itt pedig egy esküvői fotó, amelyet Zsuzsa korábban a Story magazin olvasóival osztott meg. Ezen éppen az indiai családját üdvözölte, Krishan hozzátartozói a telefonon keresztül láthatták a szertartást.
Ahogyan Zsuzsa korábban mondta, neki fontos volt ez a papír, és az is, hogy itthon hivatalosan is egybekeljenek. A Mokkában reggel azt is elárulta, miért.
“Ez nagyon érdekes. Mert egyrészt ugye hiszek a papírokban, ez az elmúlt években is kiderült, a papír nagyon fontos, egy dolog a szerelem, más a papír.Muszáj, hogy az ember racionálisan élje az életét, mert lehet itt rózsaszín ködben úszni, de nem érdemes. Na jó, viccet félretéve, valahol tudtam, hogy ez nekem nagyon másmilyen érzés lesz. Nagyon racionális ember vagyok, Krishan pedig borzasztóan szívember-lélekember. Nekem nagyon más érzésem van, amióta papír van. Bár eddig sem volt kicsi, de sokkal nagyobb biztonság, nyugodtság és az a fajta támasznak az érzése, amit korábban soha nem éreztem más iránt, és ez nekem azzal a ponttal jött meg, amikor kimondtuk az igent.”
Zsuzsa gyerekei nagyon készültek a nagy napra, de mint kiderült, a gyerekek már eddig is házasoknak tekintették őket, és az esküvő az ő életükben nem hozott változást. Krishan továbbra is tanul magyarul, de nem Zsuzsától, inkább a gyerekek segítik, illetve appokat töltött le, valamint újabban a saját oldalán is kér segítséget, hogy szép szavakat sajátítson el.
Közbem Krishan saját vállalkozást is szeretne, és lelkesen készül az új kihívásokra is. Mindenestre, a feleségével sikerült megszerettetnie a jógát.