Sztárok

Meglepő, hogy így derült ki: Rózsa Gyuri nagypapa lesz – megható, ahogy erről mesél

A csajozásról mesélt Rózsa Gyuri Istenes Bence műsorában, amikor kiderült, hogy a tévés ősszel nagypapa lesz.

Kicsit továbbgondolta, és kiegészítette Istenes Bence azt a napi sorozatot, amit korábban kezdett. Egyfajta közéleti műsorrá fejlődött fel az IstenEst: vicces játékok, érdekes emberek, zene és szórakozás, kellemetlen, kínos social média tartalmakat vesz majd górcső alá, valamint közéleti témák feldolgozása került be a programba. Ilyen volt legutóbb a karantén-randizás, amelynek során Lalit, egy lány ismerősét és Rózsa Gyurit kérdezgette Bence. Mint kiderült, a legengás műsorvezető örül, hogy a mostani technikai vívmányoknak köszönhetően továbbra is tartani tudja a kapcsolatot a barátnőkkel, mert régen ez nehézkes volt. 

“Tehát én nem szexelek telefonon keresztül, ha arra akartál rákérdezni. Nem csajoz úgy, hogy találkozással, tehát most tényleg csak az maradt, hogy duma, abban meg elég jó vagyok” – mondta Rózsa György, aki ugyan igazi “csajozógép”, de nem szegné meg a korlátozásokat egy randevú kedvéért, mert ilyen szempontból ő félős. 

Rózsa György a lányával, Csillával

A Nagy Duett előadásán, 2018-ben Rózsa Gyuri a lányával, Csillával (Fotó: Smagpictures)

“Most különösen, mert nem is tudom, szabad-e mondanom, de nagyapa leszek szeptemberben. Csillának, a lányomnak lesz egy kisfia. (…) Ez nem csak a nagy álmom, hanem a félelmem is volt, hogy az elmúlt években a mi cslaádunkban mindenki meghalt, és ketten maradtunk Csillával, és hogy ő ne maradjon egyedül, ha én véletlenül elballagnék vagy valami.”

Rózsa Gyuri és Istenes Bence beszélgetését itt nézheted vissza: 

Rózsa György 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top