Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter 20 éve házasok – ezalatt rengeteg darabban szerepeltek együtt, szuper párost alkotnak. Művészileg is inspirálják egymást, ez pedig azt eredményezi, hogy gyakorlatilag zökkenőmentesen tudnak együtt dolgozni. Ezúttal a Madách Színház egy teljesen új formátumában kaptak főszerepet: az Örökké fogd a kezem című darab premierjére online kerül sor, a közönség jutányos áron juthat hozzá a jegyekhez. A darabról, a házasságukról, az elmúlt hónapok nehézségeiről beszélgettünk Nagy-Kálózy Eszterrel.
Egy teljesen új műfajban próbáljátok ki magatokat: az Örökké fogd a kezem című darabot élő közvetítésben láthatja majd a közönség. Amikor felkértek téged és a férjedet, Rudolf Pétert a darab főszerepére, hezitáltatok, vagy egyből elvállaltátok?
Nagyon nagy kedvünk volt az egészhez, mert maga a téma (Csehov és Olga levelezése) rendkívül izgalmas. Csehov a drámairodalom egyik legnagyobb alakja, a saját korában is már igen népszerű volt, a szerelme pedig a kor egyik legjelentősebb színésznője volt. Szóval a témát nagyon is érdekesnek találtuk, ám akkor még nem tudtuk teljesen elképzelni, hogy ez miként valósul majd meg. Az online közvetítés újdonság a magyar színházi életben, de úgy tudom, a világon sem nagyon csináltak ilyet. Kértünk 24 órát, hogy átgondoljuk, hogyan tudjuk ezt a formát, elképzelést létrehozni a saját lakásunkban
A magánéleteteket megtartjátok magatoknak – nem találjátok éppen ezért intimnek, hogy beengeditek az otthonotokba a közönséget?
Ami a világban zajlik az utóbbi hónapokban, az egy eddig nem tapasztalt helyzet. Éppen ezért nagyon sok olyan dolog kerül fókuszba, amire eddig nem volt ekkora kereslet. Ilyen például az otthoni videók készítése, a közvetítés a művészek saját lakóteréből. Nem lehet másképp: vagy csináljuk így, vagy egyáltalán nem és akkor lemondunk a témáról. A darab jellegéből adódik, hogy elég egy kis sarok ahhoz, hogy létre tudjuk hozni. Megpróbáltuk azt a kis részt “csehovivá” varázsolni.
Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter (Fotó: Madách színház)
Ahogy többször mondtátok már, arra törekedtek, hogy a munkát ne vigyétek haza. Ez most, főleg ennél a darabnál elkerülhetetlen. Hogyan oldjátok meg mégis, hogy ne erről szóljon az életetek?
Kijelöltünk időpontokat. Általában este 5-től próbáltunk, ameddig bírtuk, Szirtes Tamás rendező úrral és Gulyás Levente zeneszerzővel. Amiket megbeszéltünk próbán, azt pedig Péterrel valamikor a nap folyamán átismételtük. Próbáltunk úgy működni, mintha normálisan a színházban próbálnánk, mert nagyon sok dolog volt még, amiket egyeztetnünk kellett ehhez. Az időnket be kell osztani, függetlenül attól, hogy fizikailag többet vagyunk otthon.
Rengeteg darabban játszottatok és játszotok együtt a mai napig Péterrel. Szoktatok egymásnak tanácsot adni, vagy mindenki a maga módján oldja meg a saját részét?
Természetesen meg szoktunk beszélni mindent. Nem osztogatunk tanácsokat, de ha van egy gondolatunk egy-egy jelenettel kapcsolatban, azt megbeszéljük egymással. Ez egy folyamatos párbeszéd, hiszen mindig akadhatnak olyan részletek, amire a másik nem feltétlenül gondol.
A darab Csehov és szerelme levelezéséről szól. Korábban elárultad, hogy Péterrel köztetek is zajlott ilyen, ezeket a leveleket, kis üzeneteket a mai napig őrzitek?
Nyilván nem ilyen hosszú leveleket írtunk egymásnak, és szerencsére sosem voltunk ennyi ideig, ilyen távol egymástól, mint a darab szereplői. Nagyon sokáig napi szinten cetliztünk és írtunk leveleket egymásnak, ezeket valóban őrizzük a mai napig. Aztán egy idő után megjelent a telefon, az sms, és most már átváltottunk arra. Ez nem biztos, hogy jó, mert sokkal jobb egy cetlit, egy papírdarabot a kezünkben tartani, valóságosabbnak tűnik, ráadásul a telefonban nem maradnak meg ezek az üzenetek évtizedekig, így pedig nehezebb nosztalgiázni.
Egy új műfajban próbáljátok ki magatokat – szerinted adhat ugyanolyan élményt egy élő közvetítés a közönségnek, mintha a teátrumban ülnének?
Bízom benne, hogy igen. Voltak már jó visszajelzések a próbák alapján. Ha a két sors meg tud jelenni ebben a formában, akkor szerintem tud élmény lenni. De most ezt még nem tudhatjuk, reménykedünk. Minél inkább közelebb kerülünk ehhez a két emberhez, annál inkább meg tudjuk mutatni a kapcsolatuk mélységét.
Közel érzed magadhoz ezt az újfajta technikát?
A felvétel technikája, azt hiszem, már meghaladja az én felfogó képességemet, de érdekel minden ilyen újdonság. Ha nem lenne, most nem tudnánk létrehozni ezt az előadást. Magánemberként is szeretem használni az új technikákat, amit a számítógép lehetőségei adnak.
Ha vége ennek az időszaknak, színpadra viszitek a darabot?
Igen, volt róla szó, hogy a későbbiekben a Tolnay szalonban tovább tudjuk csinálni. Az egy másik próbafolyamatot jelent, hiszen most közönség nélkül „állunk színpadra”, ott pedig majd érezhetjük a nézők energiáit.
Jelen esetben nem beszélhetünk a közönség reakciójáról, de normál esetben szoktad figyelni, hogy milyen érzéseket vált ki az aktuális darab a nézőkből?
Figyelni nem szoktam… érezni szoktam. A színész nagyon pontosan érzékel előadás közben. Néha azt gondolom, hogy ez szinte skizofrén állapot. Egyszerre tudsz minden idegszáladdal a színpadon lenni, és egyszerre “veszed” a nézők figyelmét. Minél inkább koncentrált a színész, annál inkább figyel a néző. A közvetlensége most nem lesz meg, utána tudjuk majd meg a reakciókból, hogy hogyan fogadta a közönség. Talán közelebb van a filmhez, amit most csinálunk. Technikailag.
Amikor együtt dolgozol a férjeddel, mindig el tudjátok különíteni a munkát és magánéletet, vagy vannak nézeteltérések emiatt?
A kettőt teljesen külön kellene választani, máshogy nem is lehet. Sok esetben ez sikerül is. Szerencsére nagyon szeretünk is, és jól is tudunk együtt dolgozni. Úgy értem, hogy jól tudunk együtt gondolkozni. Nem egyformán, de inspirálók a másik gondolatai. Az évek igazoltak minket ebben. Sok közös munkánk volt már. A munkamódszerünk is más, a lelkialkatunk is más, mégis jól passzol egymáshoz. Bízunk a másikban.
A művészek szenvedélyes emberek, a vitákat is érzelmekkel kezelik. Ez rátok is igaz?
Persze. Szenvedélyesen vitatkozunk, ha meg vagyunk győződve a magunk igazáról. Aztán eltelik egy kis idő, és kezdjük beépíteni a másik gondolatait
20 éve játsszátok már az És Rómeó és Júliát Péterrel, ezen a darabon ,,nőtt fel” a kapcsolatotok. Sokat változott a házasságotok ez idő alatt?
Ez volt az első közös színházi munkánk. Mi magunk is változtunk, értünk, talán bölcsebbek is lettünk. Ezzel együtt pedig a színházi előadás is fejlődött az évek során. Hogy változott-e a házasságunk? Talán még erősebb a kötés, ami összetart bennünket.
Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter (Fotó: Madách színház)
Hogyan fogadtad a döntést, amikor kiderült, hogy a színházak egy nagyobb szünetet kénytelenek tartani?
A bizonytalanság lehangoló. Az ember minden nap vár valamit, hogy történik valami új, de aztán mégsem… Gyakorlatilag három hónapja vagyunk elzárva a színháztól, de talán lassacskán beindulhat az élet. Nagyon hiányzik, bár eleinte jól jött a szünet, volt pár szabad esténk. Imádjuk csinálni, de a sok elfoglaltság miatt az együtt töltött idő nagyon értékes. Aztán egy idő után jött a felismerés, hogy még sokáig nem tudunk bejárni dolgozni, át kell alakítani a mindennapjainkat erre az életformára, ráadásul az egész egyik napról a másikra történt. Erre felkészülni nem is lehetett. Már két hónapja voltunk “bezárva”, amikor jött Szirtes Tamás igazgató úrtól ez az izgalmas felkérés
Az elmúlt időszakot – összegezve – lelkileg megterhelőnek, vagy felszabadítónak mondanád?
Nehéznek. És még mindig nincs vége, nem tudjuk, hogy szeptemberben hogyan, és milyen formában nyithatnak ki a színházak. Még mindig sok a bizonytalanság, és ez mindenhogyan megviseli az embert. Egyrészt lekötetlen energiákkal léteznek a művészek, másrészt – mondjuk ki- egy idő után elfogy a tartalék, így anyagilag is megterhelő ez az időszak.
A gyerekekkel hogyan tartottátok a kapcsolatot a karantén időszak alatt?
Ők nagyon komolyan vették az intézkedéseket, és féltettek minket is. Inkább nem jöttek hozzánk, telefonon tartottuk a kapcsolatot. Most már tudunk találkozni, akár egy légtérben is, bár az ölelések egyelőre elmaradnak. Én annyira nem izgulok emiatt, de ők természetesen nagyon féltenek bennünket.
Feltűntél a Segítség! Itthon vagyok!-ban is feltűntél, bár nem jellemző rád, hogy elvállalsz tévés felkéréseket. Miért mondtál erre mégis igent?
Jól esett a színészi felkérés ebben a nehéz időszakban. Amikor olvastam a kapott anyagot, nagyon tetszett, főleg az, hogy egy ilyen helyzetben is lehet olyan sorozatot készíteni, ami az emberek mindennapos kérdéseit, aggodalmait dolgozza fel. Sok ember életében adódtak nehézségek a kialakult helyzet miatt, de az élet megy tovább és ezekre a dolgokra reflektálni kell. Éreztetni a nézővel, hogy nincs egyedül a problémáival.
Június 4. az Örökké fogd a kezem című darab premierje. Mi a következő lépés?
Öt alkalommal játsszuk el a darabot, aztán meglátjuk, hogyan fogadják a nézők ezt a kezdeményezést. Aztán kiderül, hogyan tovább.Lehet, hogy még többször léphetünk ilyen formán színpadra, de az is előfordulhat, hogy majd a színházi évad kezdetekor, az igazi színpadon folytatjuk.
Nagy-Kálózy Eszter (Fotó: Madách színház)
Nyári terveitek vannak? Mertek utazni?
Nem félek, de azt gondolom, hogy egy ilyen nyarat ki kell bírni, itthon kell maradni. Szerintem többen választják majd a belföldi utakat, csak kevesen fogják átlépni a határokat. Ez a nyár kimarad, de legalább helyrerázódik a világ.
