nlc.hu
Sztárok
Ezért távoztak a Mintaapák főszereplői

Kiderült, mi állhat a Mintaapák főszereplőinek sorozatos távozása mögött

A csalódott rajongók a TV2-t hibáztatják a kialakult helyzetért. Kiderült, mi állhat a Mintaapák-botrány hátterében.

Mint arról beszámoltunk, egymás után hagyják ott a főszereplők a Mintaapák című sorozatot. A Bors értesülései szerint a konfliktusok mellett a pénz is közrejátszott ebben.

Mintaapák

Kovács Patrícia és Klem Viktor is otthagyja a Mintaapákat – Fotó: TV2 / Sajtószoba

A bulvárlap szerint azzal, hogy egymás után jelentették be távozásukat a főszereplők, a színészek így akartak jóval magasabb gázsit kialkudni maguknak, rögtön duplát. Ami a magatartásbeli problémákat illeti, a Bors úgy tudja, már a forgatás ideje alatt azt beszélték színházi körökben, hogy volt a produkcióban olyan színész, akit „Kicsi Damu”-nak becéztek a háta mögött.

A rajongók amúgy a szeretetükről biztosították a távozó szereplőket, és a TV2-t hibáztatják a kialakult helyzetért.

A Mintaapák indulásakor még így nyilatkoztak az nlc-nek a főszereplők:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top