nlc.hu
Sztárok
Bejelentette visszavonulását Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok

Bejelentette visszavonulását Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok

Drámaként élte meg a tokiói olimpiai elhalasztását a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok kajakos.

A 33 éves Szabó Gabriella csütörtökön, sajtótájékoztató keretében közölte döntését Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke és Őze István, az Újpesti Torna Egylet klubigazgatója társaságában.

„Hosszú ideje érlelődött bennem ez a döntés” – mondta a versenyző. „Az utolsó olimpiai ciklus nem úgy sikerült, mint a korábbi három és az én életembe drámaként köszöntött be a tokiói játékok elhalasztása. Két hónapig húztam a döntést, de végül úgy határoztam, hogy lezárom a mögöttem lévő 25 évet.”

Bejelentette visszavonulását Szabó Gabriella olimpiai bajnok kajakozó

Szabó Gabriella 2016-ban Rióban nyert olimpiai aranyérmet (Fotó: Getty Images)

Szabó Gabriella a KSI-ben kezdett kajakozni, majd a Dunaferr SE, a Bp. Honvéd és végül az UTE versenyzője volt. Pályafutása legnagyobb sikereit a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpián érte el: előbbin négyesben, utóbbin pedig párosban és négyesben szerzett aranyérmet.

További cikkeink sportról, sportolókról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top