Bay Éva és fia, László sokat programoznak együtt, szeretnek például edzeni járni. Nem is csoda, hiszen mióta Éva 18 kilótól megszabadult, több energiája van, mint valaha, és ez Lászlót is arra inspirálja, hogy sokkal rendszeresebben látogassa az edzőtermet, és figyeljen oda magára. Bay Éva és fia között nagyon különleges kapcsolat van, már László egészen kicsi kora óta.
,,Nagyon jó a viszonyunk, azt hiszem kijelenthetem, hogy a férjem mellett a fiam a legjobb barátom. Nagyon sokat nevetünk együtt, mindent meg tudunk beszélni. Amikor egy szerencsés véletlennek és egy étvágycsökkentő gyógynövény keveréknek hála lefogytam, annyira büszke volt rám ő is, hogy eldöntötte, szeretne még jobban kinézni, és komoly edzésbe kezdett. A plusz kilók nélkül én is könnyebben végzem a gyakorlatokat, így sokat mozgunk együtt” – magyarázta Éva, aki nem csak fogyásával inspirálta fiát, hiszen László szakmáját tekintve is anyja nyomdokaiba lépett.
,,A fiam is műsorvezető, a lottósorsolásban ő vette át tőlem a stafétát. Mindig tudtam, hogy ez így lesz, hiszen már gyermekkora óta mindenhová velem tartott, ott sertepertélt körülöttem, egy idő után, már ő tanította be a számhúzókat. Egészen kicsi kora óta vágyott a képernyőre: az egyik kedvenc játéka az volt, hogy maga elé állított két monitort, és, mint a CNN tudósítói, jelentőségteljesen egyik képernyőtől átfordult a másikhoz” – emlékezett vissza Éva, aki egy másik kedves családi történetet is felelevenített.
,,A férjem, az apósom és a fiam is László, szóval túl sok volt a Laci a családban. Az egyik kedves barátnőm gyereke egyszer Lajosnak szólította a fiamat, ami valahogy rajta ragadt, de utálta mindig, ezért aztán olaszosan csak Luiginak kezdtük becézni, és így is szólítjuk a mai napig!” – árulta el a tévés.