nlc.hu
Sztárok

Rudolf Péter az Eszenyi-balhéról vallott

Rudolf Péter az Eszenyi-ügyről: Zavarban vagyok…

Közös múltjukat is felemlegette a színész.

Rudolf Péterrel készített interjút a Magyar Narancs, weboldalukra egyelőre csak rövid részletet emeltek ki, a teljes anyag az eheti lapszámban olvasható. A részletben viszont amolyan étvágygerjesztőként megjelenik Eszenyi Enikő botrányos végjátéka színigazgatóként. Idemásoljuk a részletet: 

Mit gondol a pályázat során kialakult helyzetről, miszerint Eszenyi Enikő ellen különböző vádakat fogalmaztak meg arról, hogyan élt vissza a hatalmával, hogyan teremtett félelemmel teli légkört a színházban?

Zavarban vagyok. Eszenyi Enikővel a kommunikációnk végig nagyon professzionálisan zajlott – és ez számomra fontos volt. Minket nagyon sok minden köt össze a múltból (évfolyamtársak voltak a Színművészetin, egyszerre indult vígszínházbeli pályájuk – C. D.), de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének terveim a Vígszínházzal. Más dolog az ifjúságunk, és más ez. Nehezen rakom össze a történteket. Nem éltem át együtt a társulattal az elmúlt éveket. Hogy sok fájdalom gyűlt össze, azt érzékelem. Több mint hittem. Ebben a helyzetben is azt gondolom, amit az összes ilyen jellegű ügy alkalmával, már Marton tanár úr vagy Gothár Péter esete kapcsán is elmondtam, amiért – mondhatjuk úgy – lobbizom is. Egy színészkamarában működő etikai bizottság lehetne az a fórum, ahová még a nagy nyilvánosság előtt bárki fordulhatna a problémájával. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen komplikált lenne összetenni egy elfogulatlan csapatot, hisz’ ez egy kis szakma, mindenki ismer mindenkit, de mégis egy ilyen fórum lenne a legalkalmasabb kivizsgálni az ilyen jellegű ügyeket: ajánlásokat, javaslatokat fogalmazhatna meg az adott színház vezetősége vagy fenntartója felé. Ahhoz, hogy komolyan vegyék, kell, hogy legyenek bizonyos jogosítványai, amelyekről a politikának, a mindenkori hatalomnak le kell mondania. Ezen a ponton a civil szférát kell erősíteni.

rudolf péter duplán látszik

Fotó: Neményi Márton

Zűrök és igazgatóváltás a Vígszínházban: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése