Hajdú Péter nevét és arcát mindenki ismeri, aki az elmúlt évtizedekben nézett tévét. A műsorvezetés mellett azonban ő igazi üzletember, aki a kudarcaiból is felállt és ment tovább.
Amire a legtöbben keresnek: Hajdú Péter barátnői
Hajdú Péter korábbi kedvesei ma is érdeklik az embereket. A sajtóban szinte valamennyi románc dokumentálva volt, az internet pedig nem felejt. Valamikor a 2000-es évek elején például Ábel Anita oldalán kereste a boldogságot Hajdú, aki szerint a színésznőnek köszönhetően sokat változott a személyisége. Végül Anita volt az, aki kimondta: legyen vége. Érdekesség, hogy 2018-ban, amikor Hajdú házassága tönkrement, a tévés az Anita Storyjában mesélt a magánéleti válságáról, és ott is kiderült: baráti maradt a kettőjük viszonya.
Nem ő az egyetlen nő, akivel a szakítás után is jóban maradt Hajdú. Például ma is barátságot ápol Tornóczky Anitával, akivel közös cége is volt. A magánéletükben sem szakították meg egymással a kapcsolatot, anno Anita lett Péter lányának a keresztanyja. Ők ketten egyébként 23 éve barátok.
A Big Brotherből ismert Zsanett is volt Hajdú Péter párja, igaz csak néhány hétig próbálkoztak a közös élettel. Tél volt, amikor kimondták: ez bizony nem működik, így Zsanettből sem lett Hajdúné. Hasonlóan hozzá, Szabó Erika színésznő sem maradt sokáig a tévés oldalán, vele körülbelül egy hónapig volt együtt Hajdú.
Sokkal hosszabb kapcsolata volt azonban Bálint Antóniával, amit a lapok imádtak. Igazi se veled, se nélküled szerelem volt ez, amit végül Toncsi fejezett be. Ők ketten azonban nem váltak el valami szépen, sőt később kiderült, hogy Toncsi és Hajdú későbbi felesége sem szívlelik egymást. Még per is kialakult a két celebasszony között. És oda-vissza ment az üzengetés Hajdú, Bálint Toncsi és Sarka Kata között.
Amire a legtöbben keresnek: Hajdú Péter felesége, Párja
2008. augusztus 16-án vette feleségül az egykori „Legszebb Budapesti lány”-t, Sarka Katát. Egy évvel később már meg is született lányuk, Noémi, majd 2010-ben fiuk Dávid is világra jött. Végül nyolc év jutott a Sarka-Hajdú házaspárnak. Aztán érdekes sztorik, még érdekesebb címlapok, és a válás következett. Hajdú erről az időszakról így beszélt korábban egy interjúban.
„Nekem is vannak hibáim. Nem vettem észre, hogy nem boldog a feleségem. Mindkét fél hibája, ha egy kapcsolat zátonyra fut…A Sarka Kata brandet, hívjuk így, én mindenben támogattam. Soha nem akartam, hogy ő csak Hajdú Peti felesége legyen. Ezt ő pontosan tudja. Én mindenben támogattam, ő szerepelni akart, és üzletasszony lenni” – mondta. Azt már a válás után árulta el az egyik követőjének, hogy milyen a a kapcsolatuk most Katával. “Jó a viszonyunk, intelligens, felnőtt emberek vagyunk, és a gyerekeink a legfontosabbak.”
A szakítás után Hajdú Péter is újra ismerkedni kezdett, néhány kapcsolatáról mesélt is. Most a 45 éves férfi szereleme a 25 esztendős Eszter, ám erről a kapcsolatról kevesebbet nyilatkozik a tévés, és nem is szerepelnek annyit Eszterrel, mint a korábbi barátnőivel. Ők ketten az RTL stúdiójában ismerkedtek meg, és idén áprilisban Hajdú elmondta, hogy már együtt élnek.
“Egy ideje már együtt élünk, ez nem titok, de ehhez az kellett, hogy Esztit a gyerekek is nagyon jól fogadják. (…) Az elmúlt három és fél évben sem voltam teljesen egyedül, voltak próbálkozásaim, de még senki nem költözött hozzám, és senkit nem mutattam be a gyerekeknek. Eszti volt az első, és remélem, az utolsó is.”
Az azért kiderült már a lapokból, hogy a lány kedvéért Hajdú Péter kemény edzésbe fogott, le is adott öt kilót. „Eszter fiatal, sportos és gyönyörű, szeretnék én is jó formában lenni mellette. Hiú vagyok a külsőmet illetően, világéletemben sportoltam, olyan sosem volt, hogy ne mozogtam volna, maximum sérülés miatt hagytam ki időt, de sajnos a hasamat is szeretem és nem vagyok az a típus, aki bármit ehet, és nem látszik meg rajta”– ecsetelte a Blikknek Hajdú.
Amire a legtöbben keresnek: Hajdú Péter Instagram
Természetes Hajdú Péternek is van Instagram-oldala, ám arra számít, hogy a szerelmével közös fotókat fog itt találni, az nagyon téved. Hajdú tényleg változtatott ezen, és nem teszi ki a közösségi oldalakra a magánéletét. Gyerekeiről is csak ritkán posztol, megtartva azoknak a magánszféráját. Egyre többet láthatják azonban a követők a kutyáját, vagy a bisztróját.
Amire a legtöbben keresnek: Hajdú Péter háza
Hajdú Péter Törökbálinton él. Otthonát már nemcsak a kutyájával, hanem ahogy fentebb már kiderült, a párjával, Eszterrel is megosztja. A válása után rengeteget posztolt az otthonáról, ám ezek a bejegyzések mostanában elmaradnak a tévés oldaláról.
Amire a legtöbben keresnek: Hajdú Péter iskolai végzettsége
Hajdú Péter a Külkereskedelmi Főiskolán végzett, ezt követően pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (jelenlegi nevén Bálint György Újságíró Akadémia) iskolájában tanult. Itt ismerte meg Tornóczky Anitát is.
Amire a legtöbben keresnek: Hajdú Péter és Schobert Norbi
Talán nem csak nekünk meglepő, hogy ők ketten jó barátságban vannak. Mindig tudják, hogyan vidítsák fel a másikat. Amikor például Norbit keményen támadták egy posztja miatt, és az mélypontra került a kritika miatt, akkor Péter ott termett, és eltöltöttek egy kellemes estét. Ahogyan Hajdú három éve fogalmazott: porcukormentes a kapcsolatuk. Micsoda szójáték, ugye? Amikor pedig idén januárban Norbi a szülés utáni túlsúlyról tartott emlékezetes „előadást”, akkor a barátjának adott interjút. Itt elmondta azt is, hogy sokan elfordultak tőle, barátokat veszített el, de láthatóan Hajdú nem tartozott azok közé, akik leléptek.
Hajdú Péterrel kapcsolatban gazdasági ügyekre is keresnek az emberek. Nem reszortunk egy efféle szövevényes ügyet röviden összefoglalni, ha kíváncsi vagy, ezt ezt a cikket olvasd el.