Papp Szabi már rutinos zsűritagnak számít a Sztárban Sztárban, hiszen ő az egyedüli a megújult ítész gárdában, aki az előző évadban is szerepelt. Azt mondja, az új társaság is nagyon jó, és számára óriási dolog, hogy bíznak benne, és újra ott ülhet a zsűriben.
,,Óriási megtiszteltetés, konkrétan én lettem a nagy öreg. Elismerés számomra a felkérés, mert ezek szerint szórakoztatónak találtak. Ez egy élő műsor, ahol azonnal dönteni és reagálni kell. Mondom ezt az előadókra is, hiszen egyszer van lehetőségük elénekelni az adott dalt. Hamar rá fognak jönni, ha nem adnak bele mindent, akkor sajnos repcsi van. Már nagyon várom, hogy elkezdődjön, egyébként jól érzem magam a kamerák előtt. Olyankor egy más énemet tudom megmutatni, ki tudom zárni a külvilágot teljesen” – árulta el az nlc.-nek Papp Szabi, aki személyesen nem ismerte új zsűritársait, de hamar egy hullámhosszra kerültek.
,,Kölcsönös tiszteleten alapul a kapcsolatunk, mindenki ismer mindenkit, ha nem is személyesen, de ez egy viszonylag zárt szakma. Úgy rakták össze a zsűrit, hogy sok kérdőjel ne maradjon” – árulta el nevetve a zenész.
Amikor Szabi először szerepelt a műsorban, sokan kétkedve fogadták, ez mára azonban teljesen megváltozott. A nézők kifejezetten várják, hogy újra láthassák vasárnaponként. ,,Nagyon köszönöm, hogy várnak vissza, ez jól esik. Amikor elkezdődött az egész, kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy hova is kerültem. Dadogok, gyorsan, hevesen beszélek, amit nem mindig lehet lekövetni. Fel kell venni azt a ritmust, amiben élek, és létezem, ehhez kellett egy kis idő a nézőknek. Természetesen nekem is hozzá kellett simulnom a műsorhoz. Úgy érzem, sikerült, hiszen pozitívak a visszajelzések. Sok mindenen múlik egy ilyen showműsor sikeressége, de hiszem, hogy ismét a legnézettebbek közé fog tartozni” – állítja Szabi, akit a Sztárban sztár mellett egy új formátumban, a Love Bistroban is láthatnak a nézők.
,,A nézők nagy szerencséje, hogy minden nap láthatnak majd a tévében, hiszen a feleségemmel elvállaltuk a Love Bistro-t. Hozzátenném, övé volt az utolsó szó, és nagyon szerette volna kipróbálni magát. A műsor közben megtanultam főzni, fel is szedtem pár kilót, de azóta már le is adtam.”
És hogy mi a különbség a két műsor között? ,,A Love Bistro egy gasztro-reality, ahol marha kemény dolgozni kell. Nyakig vagy a paradicsomban, hagymában, közben tanulni kell, és néha még össze is zörrensz a partnereddel, azt is meg kell oldani, szóval ez a műsor feszíti a határokat rendesen. A Sztárban Sztár egy szórakoztató showműsor, ami zsűriként egy kötetlenebb műfaj számomra, más típusú koncentrációt igényel.”