nlc.hu
Sztárok

Love Bistro: Eke Angéla kiesett

Eke Angéláék elszámolták magukat, ők hagyták el a Love Bistro konyháját

A Love Bistros csütörtöki adásában Eke Angéláék és Papp Szabiék álltak az utolsó két helyen. Előbbieknek kellett elhagynia a versenyt.

Eke Angéla és szerelme, Budavári Balázs esett ki a Love Bistro csütörtöki adásában. A páros a második feladat előtt még próbálta kimatekozni, hogy mennyi esélyük van a továbbjutásra, de számításaik nem jöttek be. Eke Angéláék az első feladatban jól teljesítettek, de a desszerten elcsúsztak, Papp Szabiék jobbak voltak náluk, ezért a zsűri döntése értelmében – az egész heti teljesítményt is figyelembe véve – végül Angéláék távoztak a versenyből.

eke angéla budavári balázs

Eke Angéla és Budavári Balázs búcsúzott a Love Bistrotól (Fotó: TV2)

„A nap elején még a Szabiékat és magunkat tartottuk a legerősebb párnak, és most mi álltunk az utolsó két helyen. Ebből is látszik, mennyire hullámzó egy ilyen verseny, és igazából minden nap más” – mondta a kiesés után Eke Angéla, akinek van tapasztalata a konyhában, párjának, Balázsnak azonban nincs sok. 

„Nagyon-nagyon büszke vagyok Balázsra, merthogy eljött velem ebbe a műsorba úgy, hogy nincsen köze a konyhához. Engem ez a verseny még jobban megerősített abban, hogy mi egy nagyon-nagyon összeillő pár vagyunk” – mondta szerelméről a színésznő.

Pénteken jön a Love Bistro legfontosabb napja. Kiderül, hogy a héten melyik párosnak a legjobb a főztje.

Olvass még cikkeket a Love Bistro kapcsán:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top