nlc.hu
Sztárok

Megmutatjuk, hol alszik Hajdú Péter a sztárokkal

Megmutatjuk, hol alszik Hajdú Péter a sztárokkal: “Itt nem csak a vendégek nyílnak meg”

Hamarosan látható az Összezárva Hajdú Péterrel, ahol Cicciolina bugyit sem viselt, Demcsák Zsuzsa és Curtis a kanapén zokogott, és minden sztár megnyílt. Erről és még sok egyébről mesélt a műsorvezető a stúdióbejáráson.

Hosszabb szünet után az Összezárva Hajdú Péterrel című produkcióval tér vissza a képernyőre a műsorvezető, aki örült a kihívásnak. Erről a stúdióbejáráson mesélt nekünk, ahol megmutatta a sajtó képviselőinek, hol látta vendégül a sztárokat. 

“A koncepció egyezik azzal, amit eredetileg Friderikusz Sándorral kezdtünk, most viszont lényeges különbség az, hogy itt én is adok magamból” – kezdte Hajdú Péter, aki hozzátette, hogy Firderikusz a szakmában a legjobb és elfogult vele szemben, de nem szeretne hozzá hasonlítani. Korábban producerként vett részt a műsor készítésében, akkor még fel sem merült benne, hogy ő legyen a házigazda. 

“Nyilván, amikor a vezérlőből néztem, akkor eszembe jutott, hogy én abban a szituációban mit kérdeztem volna, mit csináltam volna másképpen, de Fridi zseniális. Nem is őt akarom utánozni, nem is rá akarok hasonlítani, bár óhatatlanul össze fognak hasonlítani bennünket. Én próbálok egy teljesen más stílust képviselni. Adok magamból én is, nem csak a vendégek nyílnak majd meg.

Hajdú Péter Az Összezárva stúdióban

Az Összezárva Hajdú Péter stúdiójában majdnem minden vendég elsírta magát (Fotó: Life TV/Vajda Anita)

Az ígérete szerint láthatjuk majd őt, milyen lenne egy baráti beszélgetésen, ahol csak iszogatnak és beszélgetnek, mint két jó haver, kötöttségek nélkül. A vendégeknek kell úgy három óra, mire elengedik magukat, és tényleg megfeledkeznek a kamerákról, Hajdú Péternél más a helyzet.

“Nekem nem kell ehhez három óra, de ahhoz igen, hogy oldódjon a feszültség. Amikor belép a vendég, akkor nyilván jön az ismerkedés, meg kicsit feszengünk. Az sem mindegy, hogy építem fel adott esetben a vitát. Ha az első egy órában a legerősebb sztorit hozom fel, amivel készülök, például tudom, hogy ő ott sírni fog, akkor nagy gáz van. Fokozatosan haladok, még ha szóba is hozza, akkor is kikerülöm, vagy majd visszatérek rá, vagy majd visszautalok. Fel van építve, milyen témát mikor dobok be. Nyilván ezért nem annyira spontán az én fejemben, a vendégnek viszont az lesz. Van egy adásmenet, ami alapján én megyek, kellenek kályhák. Tudom, hogy itt a konyhában leülünk beszélgetni, akkor a következő az például a főzés lesz, nyilván valahol oda kell majd kilyukadni, a főzés után majd fotónézegetés és így tovább. De, hogy közben miről dumálunk, az valóban spontán.”

Az előzetesekből kiderült, hogy rázósabb témákat is felhoz majd a beszélgetések során. Demcsák Zsuzsa a hűtlenségről mesélt az Összezárva felvételén, Curtis pedig az édesapjával való kapcsolatáról beszélt a műsorvezetőnek.

Hajdú Péter a stúdióban

Látványos a stúdió díszlete (Fotó: Life TV/Vajda Anita)

“Abszolút úgy funkcionálok, mint otthon, csak nyilván felkészületlenül nem lehet egy ilyen műsornak nekikezdeni. Össze vagy zárva valakivel baromi hosszú ideig, és nonszensz, hogy ne ismerd, ne tudj az életéről sztorikat, ne tudd, hogy itt mi minden történik majd. Készülünk mindig ilyen aktivitásokkal, játékkal.”

A 24 órás felvétel forgatása feszes tempóban zajlik, éppen csak szusszanásnyi idő van, amikor nem beszélgetnek. Hajdú Péter intenzíven szereti kihasználni az időt. 

“Hát figyelj, bevallom, eléggé elfáradunk szerintem. Minden információt megtudunk egymásról, mert ennek ez a célja. Itt nincsenek olyan üres járatok, mint például a Való Világban, hogy leülünk és felrakjuk a lábunkat, nyomogatjuk a telefont vagy olvasunk. Nagyon intenzív, mindig beszélgetünk, mindig történik valami, csak hát ugye ezt oldottan kell. Az a baj, hogy sokkal több dolog marad ki, mert adásba másfél óra lesz vagy kettő, ez még a programigazgató dolga, de látja, mennyire erősek, ezért most azt mondja, legyen kétórás, de hárommal terveztünk már és simán van benne annyi, ezt a vágószobában is látjuk, amikor azon tépelődünk: Most melyik ujjamat harapjam, melyik sztorit engedjem el?”

A vendégek közül legkevésbé Cicciolinát ismerte Hajdú Péter az adás előtt, noha már korábban is készített vele inetrjút, és ő volt az egyetlen vendége, aki nem sírta el magát, pedig egyáltalán nem könnyed témákról beszélgettek.

“Szóba került, hogyan lopta haza a fiát az Egyesült Államokból, részletesen mesélt a magánéletéről, és minden értelemben nyitott volt. Nem viselt bugyit sem a forgatáson, amit az operatőrök is jól láthattak” – mondta Hajdú Péter, hozzátéve, hogy könnyebb dolga volt, amikor egy általa kevésbé ismert sztárt látott vendégül, mint amikro egy barátot.

“Junior esetében például azt a hibát nem szabad elkövetni, hogy belterjes legyen. Nagyon jóban vagyunk, végigcsináltam vele az elmúlt egy évet, amikor tavaly augusztus végén meghalt a gyereke, az elsők között voltam, akiket felhívott. Nyilván nem szabad, hogy belterjes legyen, de ami nekem kézenfekvő, mert tudom, attól még meg kell kérdeznem, mert a nézők nem tudják. Ha ismeretlen a vendég, akkor nyilván könnyebb az egész, ő nem tudja, én mit tudok. Biztosan van olyan ember, aki éppen miattam mondott igent a műsorra, és van olyan, aki miattam nem. Itt valóban fontosak a beszélgetőpartnerek.”

Íme az Összezárva Hajdú Péterrel stúdiója, ahol a sztárokkal alszik: 

 

Az Összezárva Hajdú Péterrel kapcsán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top