nlc.hu
Sztárok

Pataky Attila miatt borult Hajdú Péter műsora

Két nap alatt kell pótolni Pataky Attilát, Hajdú Péter újratervez

Hamarosan indul Hajdú Péter új műsora, amelynek a forgatásán Pataky Attila betegsége miatt kellett változtatni.

Az Összezárva Hajdú Péterrel felvétele előtt egy stúdióbejárásra hívta a Life TV vezérigazgatója a sajtó képviselőit, amikor váratlan telefonhívást kapott. Mint kiderült, soron következő vendége, Pataky Attila lebetegedett és az orvosa javaslatára a 69 éves énekes lemondta a szereplést. 

“Azért késtem, mert Pataky Attila lett volna a következő vendégem, de ő lemondta és meg kellett oldanunk ezt a helyzetet. Attila nem fejtette ki, mi baja van pontosan, de betegségre hivatkozva az imént mondta le a szerdára tervezett forgatást. Ezt az időpontot másfél hónappal ezelőtt beszéltük le, most két napunk maradt valaki mást keresni a helyére” – mondta nekünk Hajdú Péter, aki éppen a vírushelyzet miatt már augusztusban gőzerővel megkezdte az Összezárva felvételeit. Egyelőre nem lehet tudni, kit keresnek Pataky helyére és tippelni is nehéz, hiszen az eddigi vendégek névsora igen vegyes: Demcsák Zsuzsa szívesen vállalta a beszélgetést, Curtis és Cicciolina is igent mondott az egész napos forgatásra, amelyből néhány órányi vágott anyag kerül a nézőkhöz. 

“Ezt kicsit sajnálom, mert a vendégekben jóval több van ennél a néhány óránál” – mondta nekünk Hajdú Péter. 

Hajdú Péter az Összezárva Hajdú Péterrel stúdióban

Hajdú Péter az Összezárva Hajdú Péterrel stúdióban (Fotó: Live TV/Vajda Anita)

A Life TV műsorairól: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése