A napokban már többször is hírt adtunk arról, hogy nincsenek jól az Edda zenészei, a rockzenekarban ugyanis többeket is koronavírus gyanújával vizsgálnak. Pataky Attila kórházba került, az együttes billentyűséről, Gömöry Zsoltról is kiderült, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. Nem sokkal később állapota rosszabbodni kezdett, és őt is kórházba kellett szállítani. A Borsonline most arról számol be, a napokban egy új kezelési módszert próbáltak ki rajta az orvosok, aminek köszönhetően máris jobban érzi magát.
„Hála Istennek lázam már napok óta nincsen, ami hozzájárul ahhoz, hogy sokkal jobb lett a közérzetem” – mondta a billentyűs, aki magas dózisú antibiotikumot kap.
Szép lassan jön vissza az étvágyam is, ami szintén bizakodásra ad okot – jelentette ki a Gömöry, akinek sokat segít Pataky Attila is, akivel gyakran beszélnek telefonon, írja a lap.
Pataky márciusban még úgy nyilatkozott, a koronavírus egy orbitális műhiszti.