nlc.hu
Sztárok
Hargitai Bea elszólása

Hargitai Bea: „Nekem nincs semmi a fejemben”

Hargitai Bea beszólásai és elszólásai felettébb szórakoztatóak.

Sokan meglepődtek, és a legtöbben kétkedve fogadták, amikor kiderült, hogy Hargitai Bea lesz az Álarcos énekes negyedik nyomozója. A műsor producere már az elején elmondta, hogy több casting volt, és biztosak benne, hogy a modell működni fog a műsor nyomozójaként. Nos, igaza lett, és már a többség véleménye is megváltozott, hiszen sokak szerint rendkívül szórakoztató jelenség Hargitai Bea. 

A vasárnapi adásban kiderült, hogy Rubint Rellát rejtette a Méhecske jelmez, és bár közel járták, ezúttal sem találták el a nyomozók, hogy ki ugrálhat a furcsa jelmezben a színpadon. Hargitai Beát viszont az Egér érdekli a legjobban, akiről még mindig nem tudja eldönteni, hogy vajon férfi vagy nő. Bence rá is kérdezett.

A modell korábban elmondta, hogy hónapokig tanulmányozta a sztárvilágot, hiszen egy ideje már külföldön él, így vissza kellett zökkennie. Az Egérrel kapcsolatban azonban még mindig nagyon sok a kérdőjel a fejében, ahogy ezt meg is fogalmazta a műsorban. „Nekem nincs semmi a fejemben” – mondta, amire a nyomozótársak és a műsorvezető is nagyon viccesen reagált. 

Ez is érdekelhet:

hargitai bea

Hargitai Bea (Fotó: RTL Klub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top