nlc.hu
Sztárok

Változás a Nyerő Párosban

Visszatér egy már kiesett pár a Nyerő Párosba, nyilván ez is vitát szít

Kiestek tegnap Dudás Mikiék, ám ma akár vissza is kerülhetnek a villába.

Az idei Nyerő Páros szereplőválogatása sikerült talán a legjobban a műsor történetében, hiszen a képernyő elé láncolja a nézőket: rengeteg a vita, az áskálódás, a párok pedig ezt – a megszokottól eltérően – általában egymás előtt teszik meg. A tegnapi adásban Járai Máté és Kíra elvesztették az utolsó szövetségesüket is, hiszen kiesett a játékból Dudás Miki és párja, Ivett. Egy nem várt fordulat miatt viszont visszatérhetnek, hiszen mint az előzetesből kiderült, ma egy már kiesett pár visszakúszhat a villába.

Dudás Mikiék nagyon szeretnének még pár napot eltölteni a játékban, ahogy mondják, kimentek az ajtón, de visszaszivárognának az ablakon. Az biztos, hogy átírná az erőviszonyokat, bárki menne vissza, hiszen – elvileg – Szalay Bencéék Járaiékat támogatnák, ahogy a kajakos, és Czutor Zoliék is, míg Zámbó Krisztiánék visszaállnának a négyes szövetségbe. 

A nézők a legjobban a Belmondo énekesét és feleségét várják vissza, hiszen ők eléggé összekaptak Dér Heniékkel, nyilván dráma lenne, ha visszamennének. Az biztos, hogy szem nem marad szárazon, bárki tér vissza, minden bizonnyal a folyamatos vitahelyzet sem csillapodna. 

Te kit vársz vissza?

Szerinted kik térnek vissza a villába?
Dudás Miki és Ivett
A Czutor házaspár
Szalay Bence és Merci
Zámbó Krisztián és Zsuzska
Created with QuizMaker

Nő a feszültség a Nyerő Páros-villában: 

Nyerő Páros logó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top