Vajna Tímea és Zoltán bő egy évvel ezelőtt vállalták fel a kapcsolatukat, és a karanténidőszak alatt együtt is éltek. Bár az üzletembert hazaszólította a munkája, kitartottak egymás mellett, most pedig úgy látszik, hogy hamarosan szintet lép a kapcsolatuk. Tímea többször beszélt róla – főleg a húga terhessége kapcsán –, hogy már nagyon szeretne családot. Bár egyelőre nem várandós, nemsokára összekötheti az életét Zoltánnal, erről pedig egy fotó árulkodik.
A nemrég luxusingatlant vásároló Vajna Timi ugyanis október 3-án ünnepelte a születésnapját, és mivel Zoli most nincs vele, így csak a távolból tudta meglepni. Az ajándékkártyán pedig az áll:
Te leszel a feleségem!
Ez eléggé árulkodó jel, és bár Tímea nem jelentette be az eljegyzést, lehet, hogy hamarosan erre is sor kerül. Kérdés, hogy ha úgy döntenek, összekötik az életüket, vajon egy nagy lagzi keretein belül teszik azt, vagy csak a család és a közeli barátok lesznek jelen.