nlc.hu
Sztárok
Feszültség Dér és Czutor között

Dér Heni: „Nem értem, miért kívánják, hogy dögöljek meg”

Czutor Zoliék és Dér Heniék a Fókuszban meséltek a nem csillapodó feszültségről.

Dér Heniék és Czutor Zoliék az első szimpátiaszavazáskor távolodtak el egymástól, és a műsor végéig sem sikerült visszatalálniuk a másikhoz. Olyannyira, hogy azóta sem csillapodott a közöttük lévő feszültség, ráadásul visszanézve a Nyerő Párost, nem biztos, hogy békülni szeretnének. A Fókusz mindkét párt megszólaltatta.

„A Nyerő Párost visszanézve nekem szinte semmit nem változott a véleményem az emberekről, inkább csak megerősödött – kezdte a Belmondo együttes frontembere, amire Dér Heni rákontrázott. – Miután kijöttek a játékból, azután is görgették tovább ezt a gyűlöletcunamit, és felpattantak erre a hullámvasútra. Ezzel sem tudok mit kezdeni” – mondta az énekesnő. 

Czutor Zoli elárulta, hogy létrehozott egy csoportot a versenyzőknek, ám Heniék kiléptek belőle azzal a mondattal, hogy mindenki tudja a számát, aki beszélgetni akar, az hívja fel. Az énekes rá is csörgött egyből, de Heni nem vette fel a telefont, és azóta vissza sem hívta. „Én nem fogom felvenni ezt a kesztyűt, és nem fogok magyarázkodni a játékok miatt. Mi nem haragszunk senkire, én sajnálom, ha bárki megsértődik, mert szerintem az gyerekes viselkedés. Nem emberi mivoltukban sértettünk meg másokat, hanem játékstratégiában” – nyilatkozta Dér Heni.

Az énekesnő azt hitte, tudja kezelni a negatív kommenteket, ám a játék alatt annyit kaptak, hogy őket is megdöbbentette az emberek rosszindulata. Állítása szerint nem mindent eldöntő dolgokról szavaztak, és nem az emberek ellen, ezért furcsa számára, hogy miért kívánják a halálát, és azt, hogy ne is essen többé teherbe. „Közszereplők vagyunk, de azt sokan elfelejtik, hogy emberek is” – állítja.

Szerinte azért mondják őket kétszínűnek, mert másokkal is barátkoztak, nem csak a „szövetségesekkel”.

dér heni bakos gergő

Dér Heni és Bakos Gergely (Fotó: Fókusz)

Czutor Zoli és Zsanit az döbbentette meg a legjobban, hogy sok dolgot másképp éreztek a villában, mint amilyen valójában volt. „Engem nagyon bosszantott, amikor néztem. Azok a kanapébeszélgetések, amiket itt hallott az ember. Volt egyszer-kétszer, hogy azt éreztem, vagy nagyon félrement az infó, amit ők gondoltak, vagy pedig az, hogy miért ilyen gonoszak…” – részletezte Czutor-Kilián Zsanett.

Óriási balhék a Nyerő Páros-villában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top