Pintér Tibor és Ilyés Jenifer régóta ismerik egymást, ám sokáig csak barátként néztek a másikra. Két évvel ezelőtt mélyült el a kapcsolatuk, a szerelem pedig azóta is töretlen. A színész elmondta, Jeniferrel szeretné leélni az életét, de nem tesz elhamarkodott kijelentéseket, mert abból mindig csak rossz származik – derült ki a Mokkában. Mádai Vivi viszont megkérdezte az énekesnőt, hogy mi lenne, ha Tenya itt és most megkérné a kezét.
„Ha itt, akkor nem” – válaszolt Jenifer, ám pár másodperccel később kiderült, hogy csak a körülmények miatt mondana nemet, hiszen nagyon szeretné, ha egy romantikus helyen, váratlanul tenné fel neki a nagy kérdést a szerelme.
Tenya azt is elmondta, hogy Jenifer lenne a harmadik felesége, amennyiben így alakul, és mivel három a magyar igazság, bízik benne, hogy ez a kapcsolat már élete végéig tartana. A családalapítástól sem zárkózna el, ám ez egyelőre nincs napirenden.