Család

10 sztárpár: ők lefújták az esküvőt a koronavírus miatt

A királyi családban két esküvőt is elhalasztanak a koronavírus-járvány miatt, de itthon is elnapolhatnak két celebnászt.

Nem újdonság, hogy a koronavírus-járvány alapjaiban változtatta meg az életünket. Megannyi szerelmespár készült a tavaszi, nyári esküvőjére, most ezeket el kellett halasztaniuk. Igaz ez a civilekre és a hírességekre egyaránt.

Ez már a harmadik halasztás

II. Erzsébet unokája, Beatrix hercegnő május 29-én a Szent James kápolnában mondta volna ki az igen vőlegényének. Immár harmadszorra kellett elhalasztani – a két korábbi esetben a hercegnő apja körül kirobbant botrány volt az ok, most a koronavírus miatt döntöttek a halasztás mellett. Új dátum még nincs. „Nincsenek tervek arra vonatkozóan, hogy helyszínt változtassanak, vagy egy nagyobb esküvőt tartsanak. Erre most a hercegnő és a vőlegénye nem is gondolnak. Eljön majd az újratervezés ideje, de most még nem érkezett el” – állt a hivatalos közleményben, amelyet április 16-án adtak ki. Brit lapok szerint Beatrix azért nem akarta szűk, családi körben (alig 8-10 taggal) megtartani az esküvőjét, mert úgy nem lehetett volna jelen imádott nagyapja, és nagyanyja.

Harmadszorra fújják le Beatrix hercegnő és Edoardo Mapelli Mozzi esküvőjét

Beatrix hercegnő és Edoardo Mapelli Mozzi (fotó: Jordan Crosby / BACKGRID / Backgrid UK / Profimedia)

Olaszországban terveztek egybekelni

Jennifer Lopez is idén mondta volna ki az igent vőlegényének, Alex Rodriqueznek. A Us Weekly szerint a pár Olaszországban akarta megtartani az esküvőt, ám arra nagyon kevés az esély, hogy idén nyáron a turisták ismét Itáliában csavarogjanak. „Meglátjuk, hogy mi történik a világban a következő hónapokban. Igen, ez alapjaiban befolyásolja a mi terveinket is. Őszintén szólva nem tudom, hogy mi fog történni, nem tudok konkrét dátumot mondani. Halasztunk” – mondta az énekesnő Ellen DeGeneres műsorában április 7-én.

View this post on Instagram

CAA party…. #letsdance

A post shared by Jennifer Lopez (@jlo) on

10 éve várnak

Idén júniusban vette volna feleségül gyermekei édesanyját Majka, erről még május elején örömmel mesélt a Story magazinnak. „Három hónap múlva esküvő… Egy férfinak ilyenkor már idegeskednie kéne. De én még abszolút nem érzem azt, hogy az esküvőnek milyen jelentősége van. Meglehet, majd ezzel is úgy leszek, mint minden más fontos dologgal az életben, 10 perccel a kezdés előtt kapok agyvérzést. És miután elkezdődött, attól kezdve semmire nem fogok emlékezni, annyira gyorsan történik majd minden” – mesélte a népszerű zenész–műsorvezető, ám pár nappal később, már arról beszélt egy élő Facebook bejelentkezésben, hogy a lakodalomnak betehet a járvány. „Vártunk tíz évet ezzel, de lehet, hogy elmarad… június 20-ig nem tudom, hogy megoldódik-e, nagyon kevés az esély. Legfeljebb áttesszük.”

A Story

A Story

Fő a biztonság

Emma Stone március végén mondta volna ki az igent párjának Los Angelesben. Azonban a színésznő és Dave McCary úgy döntöttek, hogy szeretteik biztonsága érdekében elhalasztják az esküvőt.

View this post on Instagram

💕

A post shared by @ davemccary on

Japánban akartak egybekelni

A várandós Katy Perry sincs könnyű helyzetben. Az énekesnő, valamint színész párja, Orlando Bloom Japánban szerettek volna egybekelni, idén júniusban. A ceremóniára már 150 ember megkapta a meghívót március elején, ám az egészet le kellett fújniuk. A People magazin szerint azonban Perry és Bloom már egy új forgatókönyvet talált ki. Amint lehetséges és biztonságos, az Egyesült Államokban fognak összeházasodni. Remélik, hogy erre még a gyermekük születése előtt sor kerülhet.

Katy Perry és Orlando Bloom elhalasztja az esküvőt

Katy Perry és Orlando Bloom (fotó: Xavier Collin/Image Press Agency / MEGA / The Mega Agency / Profimedia)

Aki megtartotta

Bindi Irwin, a híres krokodilvadász, Steve Irwin lánya, mondhatni az utolsó pillanatban, március végén még férjhez ment egy állatkertben. „Kis szertartást tartottunk, és feleségül mentem a legjobb barátomhoz. Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyi szeretetet és fényt érzek a szívemben ebben a pillanatban. Egy éve terveztük ezt a napot, de mindent át kellett szerveznünk, nem is hívtunk vendégeket. Nehéz döntés volt, de a biztonság a legfontosabb” – írta meg az Instagramon.

View this post on Instagram

March 25th 2020 ❤️ We held a small ceremony and I married my best friend. There are no words to describe the amount of love and light in my heart right now. We’ve planned this beautiful day for nearly a year and had to change everything, as we didn’t have guests at our wedding. This was a very difficult decision but important to keep everyone safe. We wish all of our friends and family could have been there with us, however it’s lovely that we will be able to share photos and videos. Right now we’re encouraging the world to hold onto hope and love, which will carry us forward during this profound time in history. Today we celebrated life and revelled in every beautiful moment we shared together in our Australia Zoo gardens. Mum helped me get ready, Robert walked me down the aisle, Chandler became my husband and together we lit a candle in Dad’s memory. We shared tears and smiles and love. Thankfully, since we all live at Australia Zoo as a family, we could be there for each other. To everyone reading this – stay safe, social distance and remember LOVE WINS!

A post shared by Bindi Irwin (@bindisueirwin) on

Beteg barátaik miatt is várnak

Dennis Quaid április 4-én Hawaiin vezette volna oltár elé kedvesét, Laura Savoie-t. „Az esküvőnket elhalasztottuk, amint hallottuk a szörnyű híreket Olaszországból márciusban… Egyetlen barátunkat és rokonunkat sem szeretnénk kitenni a fertőzés veszélyének. Azt is szeretnénk, hogy jelenleg orvosi kezelés alatt álló szeretteink is velünk együtt ünnepelhessenek, így jobbnak látjuk megvárni, amíg biztonságban egybekelhetünk. Az új helyszín vélhetőleg az otthonunk közelében lesz” – nyilatkozta a színész.

Dennis Quaid és Laura Savoie esküvője elmarad a koronavírus járvány miatt

Dennis Quaid és Laura Savoie (Fotó: Terry Wyatt/Getty Images for YouTube)

Csúszhat a nász, és a gyermekáldás is

Halasztja esküvőjét Hódi Pamela is, aki nyáron mondta volna ki az igent focista szerelmének. „Nyári esküvőre vágyunk, így sajnos benne van a pakliban, hogy csak jövőre házasodtunk össze, ami ebben az esetben egyet jelent azzal, hogy a családalapítással is várunk. A nászúton szerettünk volna belevágni a babaprojektbe, hiszen mindkettőnknek fontos hogy a kicsi úgy foganjon meg, hogy mi Bencével már férj és feleség vagyunk. De ami késik, nem múlik” – mondta a hot!-nak Hódi Pamela.

Elmaradhat Hódi Pamela és Tóth Bence esküvője

Hódi Pamela és Tóth Bence (Fotó: Bencze Vivi)

Katalin öccse is bánkódik

Katalin hercegné öccse is ezen a nyáron akarta elvenni francia szerelmét. „Nagyon szomorú, de ebben a válságban nem biztonságos megtartani a ceremóniát. A következő hónapokban egy angol-francia esküvő, amely miatt sok rokonnak utazni kell, nagyon veszélyes lehet.  James és Alizee megvárják azt az időpontot, amikor már minden vendég biztonságban része lehet az életük ezen fontos eseményének” – mondta James Middleton egyik barátja a Daily Mailnek. Ez, valamint Beatrix hercegnő esküvőjének csúszása azt jelenti, hogy duplán maradunk le Katalin gyermekeinek cuki, friss fotóiról.

Elmarad James Middleton és Alizee Thevenet nyári esküvője

James Middleton és Alizee Thevenet (fotó: BACKGRID / Backgrid UK / Profimedia)

Újabb csalódás

Március közepén döntött az esküvője halasztása mellett Liam Gallagher zenész is. Az Oasis énekese Olaszországban, az Amalfi-partnál szerette volna elvenni kedvesét. A ceremóniát júliusra szervezték. „Mindketten imádták a romantikus, olasz esküvő ötletét, de a koronavírus felülírta a terveiket. Csalódásként élik meg a halasztást, de tudják, hogy eljön majd az ő napjuk, és az tökéletes lesz” – nyilatkozta egy ismerősük a The Sunnak.

A nagyszülők majdnem 100 évesek

Taraji P. Henson és Kelvin Hayden júliusban házasodott volna össze, de ezt március 31-én elnapolták. „A nagyszüleink 96 és 86 esztendősek, hogyan is tehetnénk ki most őket egy esküvőnek? Átgondoltunk mindent, és arra a következtetésre jutottunk, hogy az ő biztonságuk érdekében nem házasodunk még össze. Új dátumon nem is gondolkodunk” – mondta a színésznő az Extra TV-nek. 

Taraji P. Henson és Kelvin Hayden és esküvőjét elhalasztják

Taraji P. Henson és Kelvin Hayden (fotó: PLANET PHOTOS / Planet / Profimedia)

Esküvő koronavírus idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top