nlc.hu
Sztárok

Pintér Tibor eljegyzése

Ilyés Jenifer így nem mondana igent Pintér Tibornak

Pintér Tibor és Ilyés Jenifer két éve alkotnak egy párt, szintet léphet a kapcsolatuk.

Pintér Tibor és Ilyés Jenifer régóta ismerik egymást, ám sokáig csak barátként néztek a másikra. Két évvel ezelőtt mélyült el a kapcsolatuk, a szerelem pedig azóta is töretlen. A színész elmondta, Jeniferrel szeretné leélni az életét, de nem tesz elhamarkodott kijelentéseket, mert abból mindig csak rossz származik – derült ki a Mokkában. Mádai Vivi viszont megkérdezte az énekesnőt, hogy mi lenne, ha Tenya itt és most megkérné a kezét.

„Ha itt, akkor nem” – válaszolt Jenifer, ám pár másodperccel később kiderült, hogy csak a körülmények miatt mondana nemet, hiszen nagyon szeretné, ha egy romantikus helyen, váratlanul tenné fel neki a nagy kérdést a szerelme. 

Tenya azt is elmondta, hogy Jenifer lenne a harmadik felesége, amennyiben így alakul, és mivel három a magyar igazság, bízik benne, hogy ez a kapcsolat már élete végéig tartana. A családalapítástól sem zárkózna el, ám ez egyelőre nincs napirenden.

pintér tibor tenya ilyés jenifer kiemelt

Ilyés Jenifer és Pintér Tenya két éve vannak együtt (Fotó: TV2)

Sztárok, akik házasságra készülnek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top