nlc.hu
Sztárok

Szabó Ádám nyerte a Sztárban sztárt

Sztárban sztár: Szabó Ádám nyerte a döntőt

Az év legsokoldalúbb előadója, vagyis a Sztárban Sztár győztese Szabó Ádám lett. Volt barátnője, Tóth Andi a második lett, ám nem gratulált az exének az eredményhirdetés után.

Vasárnap este véget ért a Sztárban sztár 7. évada, amelynek elején az elődöntőt szó nélkül kihagyó Curtis nyilvánosan elnézést kért a rajongóktól, a nézőktől, a stábtól és a versenytársaktól, így részt vehetett egy közös produkcióban a kiesett énekesekkel. A 11. élő show-ban Tóth Andi, Szabó Ádám és Vastag Csaba vívott meg „az ország legsokoldalúbb előadója” címért. 

Sztárban sztár döntő

A Sztárban sztár 3 döntőse – Forrás: TV2 – videó

Az énekesek – akik 11 héten át nagyon keményen dolgoztak, fantasztikus átalakulásokat bemutatva – a döntőben kétszer is színpadra álltak: először egy egyéni produkciót, majd egy sztárvendéggel közösen egy duettet is előadtak.

A győztes a nézők szavazatai alapján dőlt el: a 3. helyen Vastag Csaba végzett, a 2. helyezett Tóth Andi lett, míg  az „év legsokoldalúbb előadója” címet 2020-ban Szabó Ádám szerezte meg. “Ennél furább helyzetet nem lehet elképzelni” – kommentálta meghatódva a győzelmét a 28 éves énekes, hiszen közte és volt barátnője között dőlt el a győztes személye.

Tóth Andi egyébként nem gratulált az exének az eredményhirdetés után, egy rövid taps után rögtön elhagyta a színpadot. A sportszerűtlen viselkedését a nézők sem hagyták szó nélkül – kommentekben bírálják magatartását a műsor közösségi oldalán.

Szabó Ádám

Szabó Ádám nyerte a Sztárban sztár 7. évadát – Fotó: TV2

Nézd meg a Sztárban sztár-győztes Szabó Ádám döntőbeli produkcióit!

Először az Eurovíziós Dalfesztivál győztese, Conchita Wurst bőrébe bújva énekelt hatalmasat:

Ezt követően pedig egy fantasztikus duettel lépett színpadra – Pápai Joci bőrébe bújva – Tóth Gabival:

Olvass még Szabó Ádámról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top