nlc.hu
Sztárok

Istenes László három sérvvel is táncolt

Istenes László elárulta, három sérvvel táncolta végig a Dancing with the Stars-t

Istenes László fittyet hányt a fájdalomra és orvosaira, és hétről hétre a Dancing with the Stars színpadára állt.

Istenes László számára múlt vasárnap véget ért a Dancing with the Stars, pedig a zsűri szerint éppen a legjobb táncukat mutatták be táncpartnerével, Czina Boglárkával. A Mokka műsorvezetője a kiesés után elmondta, kicsit a zsűrire is haragszik és csalódott, hogy nem tudta megmutatni, mi van még benne. Mint kiderült, egészségügyi problémával táncolta végig a versenyt.

Tudom, ez most Boginak is új információ lesz, de sajnos van egy nyaki gerincsérvem, úgy álltam színpadra hétről hétre. Emellett a tánc során jelentkezett kicsit lejjebb egy ‘normál’ gerincsérv is, sőt, fél éve lágyéksérv is kínoz. Nem volt könnyű dolgom, hiszen az elmúlt három hónapban alaposan megerőltettük a testem” – árulta el a Blikknek Istenes László, aki a partnere szerint fittyet hányt a fájdalomra, és hétről hétre színpadra állt.

„A lágyéksérvvel csak úgy mozoghatnék, hogy ha el lenne kötve, táncolni, sportolni nem is igen szabadna. Az operációt viszont már tologatom egy ideje” – tette hozzá a műsorvezető. A Blikknek nyilatkozó orvos szerint kész csoda, hogy nem történt baj a próbák vagy az élő adás során.

Olvass még Istenes Lászlóról az nlc-n:

Istenes László

Istenes László sérvvel állt színpadra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top