nlc.hu
Sztárok

Peller Mariann akkor és most

Ezt hogy csinálja? SEMMIT nem öregedett 12 év alatt Peller Mariann

Peller Mariannt 2008 óta láthatjuk a képernyőn. A ma már 37 éves, kétgyermekes anyuka mit sem változott az elmúlt 12 évben. Nem túlzás, tényleg megállította az időt!

Peller Mariann már 14 évesen elhatározta, hogy műsorvezető lesz. A középiskolát külkereskedelmi szakon végezte, végig tudatosan készült erre a pályára. Az első felvételi a Színház- és Filmművészeti Egyetemre nem sikerült, ezért folytatta külkereskedelmi tanulmányait, de nem adta fel az álmát és újra próbálkozott. Másodszorra sikeresen felvételizett, majd televíziós műsorvezető és rendező szakon végzett az SZFE-n.

Peller Mariann akkor és most

A frizura stílusán kívül gyakorlatilag semmit sem változott Peller Mariann (Fotó: RTL Sajtóklub (bal) / Facebook (jobb)

12 évvel ezelőtt kezdte egy vetélkedőben

2008-ban, egészen pontosan 12 évvel ezelőtt mutatkozott be Peller Mariann műsorvezetőként az RTL Klubon, a Fogd a pénzt és fuss! című vetélkedő játékmestere lett. „Amikor felhívtak, hogy részt szeretnék-e venni egy RTL-es válogatáson, egy percig sem gondolkodtam a válaszon. Az első forduló után már éreztem, hogy tetszettem, de nem voltam biztos benne, hogy továbbjutok. Végül legnagyobb örömömre én kaptam meg a munkát” – mondta akkor Peller Mariann, aki jelenleg a csatorna Reggeli műsorának egyik házigazdája testvérével, Peller Annával együtt.

Peller Mariann elmúlt 12 éve

Peller Mariann 12 évvel ezelőtt, 25 évesen, a Fogd a pénzt és fuss! című vetélkedő vezetőjeként (Fotó: RTL Sajtóklub)

Peller Mariann nagy küzdő, a kilókkal folytatott harca – saját elmondása szerint – már gyerekkora óta tart. Nemrég tíz kiló feleslegtől szabadult meg, és úgy érzi, végre elérte azt az alakot, amire mindig is vágyott. „Van, hogy megállok a tükör előtt, és nem hiszem el, hogy ez az én testem, amit látok. Tíz hónapba telt, míg leadtam ezt a felesleget, kőkemény munkával. Régebben is szerettem volna fogyni, számtalan fogyókúrát kipróbáltam, de nem volt egyiknek sem tartós eredménye. Világéletemben harcoltam a kilók ellen, pedig edzettem, de nem értem el vele tartós eredményt. Egy évvel ezelőtt, elhatároztam, hogy megpróbálom kihozni a testemből a maximumot, hátha sikerül. Tudtam, hogy a lelkemmel kell kezdenem” – mesélte korábban az nlc.-nek Peller Mariann.

A mai üzenet a Kegy gyakorlásáról szól. Arról, amikor engedsz, adsz, tisztán, szívből, csupán azért, hogy a másiknak is...

Közzétette: Lélekközösség Peller Mariannal-Feel SOUL Good – 2020. október 20., kedd

A 37 éves műsorvezető az otthoni edzést részesíti előnyben, mert elmondása szerint a család és a munka mellett az edzőtermi órákat nem tudja megoldani.  Ebben nagy segítségére volt Stahl Judit, aki azt javasolta neki: kezdjen el Tracy Anderson edzéseire tornázni. „Kis súlyokkal és saját testsúllyal edz, olyan gyakorlatokkal, amelyek folyamatos kihívás elé állítják a testet. Elkezdtem a Metamorphosis névre hallgató programját az elejétől (Youtube-on minden fent van). A weboldalán elolvastam, milyen testtípusom van (körte, azaz hipcentric – döbbenet), és 10 naponként változik a program. Ez volt az átalakulás első lépése. De Tracy nem kért se többet, se kevesebbet a honlapján, mint hogy tornázzak heti 6 alkalommal egy teljes órát: kb. félóra az ő tornája, és félóra kardióedzés. Ezt tartom azóta is” – írta követőinek közösségi oldalán Peller Mariann.

Ezeket tudtad Peller Mariannról?

  • 2012-ben titokban kötött házasságot Juni György tévés szakemberrel.
  • Két gyermek édesanyja: Kornél 2013-ban, Szilveszter 2015-ben született.
  • Peller Mariann számos világsztár kolléganőjének kölcsönözte már a hangját. Ő tolmácsolta nekünk a Fekete pillangóban Piper Perabót, és Margot Robbie-t a Suicide Squad, a Focus, A látszat csal valamint a Tarzan legendája filmekben is.
  • Hisz a reinkarnációban, a déjà vu élményeket pedig egyenesen jelzésértékűnek tartja. A műsorvezető néhány éve jelentkezett saját tévéműsorával, mely az Utazás a lelked körül címet kapta. 2018-ban pedig elindította saját oldalát, és rendezvénysorozatát is, melynek a Feel Soul Good nevet választotta.

Mi lett velük?

(Nyitó kép: RTL Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése