Börtöntől az erdőig – Hol élnek az európai uralkodók?

Tóth Brigitta | 2020. November 28.
Azt mindenki tudja, hogy a Buckingham-palota II. Erzsébet brit uralkodó otthona, de akadnak azért szép számmal még uralkodói családok, akikről nem nagyon tudjuk, hogy hol hajtják álomra a fejüket.

Egészen fiatal kastélyoktól a több évszázada álló, öreg palotákig, amelyek egykor börtönként szolgáltak, megannyi érdekes otthont találunk a különböző királyi családok tulajdonában. Ám előfordul az is, hogy egy impozáns rezidencia, amelyben az uralkodó él és dolgozik, nem is a tulajdona, hanem az állam ajándéka.

Börtönből karácsonyi palota, így élnek a svédek

Üdv a H&M, az IKEA és az ABBA hazájából! De Svédország nemcsak ezekről híres, van nekik egy igazán szerethető királyi családjuk is, akikről mi is rendszeresen írunk. XVI. Károly Gusztáv svéd uralkodónak három gyereke és hét unokája van, és majd Viktória koronahercegnő követi őt a trónon. 

Az 1973 óta uralkodó Károly Gusztáv és egykori légiutas-kísérő felesége, Szilvia királynő több ingatlannal is rendelkezik. Természetesen mind közül a stockholmi Királyi Palota a legismertebb, amely a család hivatalos lakhelye, ám az év nagy részében másutt élnek. Az impozáns palotát 1679-ben kezdték építeni, majd egy 1697-es tűzvész az épület bizonyos részeit elpusztította. Ezért további 63 éven keresztül csinosítgatták, építgették, míg végre átadták. Hogy miért volt szükség ennyi időre? Azért, mert a stockholmi Királyi Palotában összesen 600 szoba található, és amikor éppen nincs koronavírus-járvány, akkor az év szinte valamennyi napján fogadja a látogatókat.

svéd királyi család palota kastély

Stockholmi Királyi Palota (Fotó: Profimedia)

svéd királyi család palota kastély

Stockholmi Királyi Palota (Fotó: Profimedia)

svéd királyi család palota kastély

Stockholmi Királyi Palota (Fotó: Profimedia)

svéd királyi család palota kastély

Stockholmi Királyi Palota (Fotó: Profimedia)

svéd királyi család palota kastély

Stockholmi Királyi Palota (Fotó: Øyvind Holmstad, Wikipedia)

svéd királyi család palota kastély

Stockholmi Királyi Palota (Fotó: Profimedia)

Az már kiderült, hogy a hivatalos lakhelyükön nemigen találkozhatunk a királyi családdal. De akkor hol? Nem államtitok: Károly Gusztáv és Szilvia a Drottningholm Palotában élnek, és itt nevelték fel három gyereküket is. Az építmény körülbelül 25 kilométerre található Stockholm központjától, és még Hedwig Eleonora királynő építette nyári rezidenciának az 1600-as években. A barokk stílusú épület az egyik legjobb állapotú palota Svédországban. Hatalmas park tartozik hozzá, kínai pavilon és egy színházterem is.

svéd királyi család palota kastély drottningholm

Károly Gusztáv és Szilvia a Drottningholm Palota kápolnájában (Fotó: Profimedia)

svéd királyi család palota kastély drottningholm

Drottningholm Palota (Fotó: Pixabay)

svéd királyi család palota kastély drottningholm

Drottningholm Palota lépcsői (Fotó: Pixabay)

svéd királyi család palota kastély drottningholm

Drottningholm Palota díszes hálószobája (Fotó: Pixabay)

svéd királyi család palota kastély drottningholm

A Drottningholm Palota könyvtára (Fotó: Pixabay)

A nyarakat nem itt, hanem a Solliden Palotában tölti a király és a felesége. A viszonylag fiatal, 114 éves épület a király magánbirtoka, a lapok szerint körülbelül 70 millió dollárt ér. Az Öland szigeten található épülethez tartozó hatalmas parkot rendszeresen megnyitják a közönség előtt, mégpedig a koronahercegnő születésnapján, július 14-én. Az épület egyébként nem nevezhető túlságosan biztonságosnak. 2012-ben, amíg a király és a királyné aludtak, rablók törtek be a palotába, és elloptak egy széfet (?!?). Mielőtt bárki is észrevette volna őket, elkötötték Károly Gusztáv egyik autóját, és azzal menekültek el egy közeli parkolóig, ahol egy másik járművel mentek tovább.

svéd királyi család palota kastély

A svéd királyi család a Soliden Palota kertjében (Fotó: Profimaedia)

svéd királyi család palota kastély

Solliden Palota, a svéd uralkodók nyaralója (Fotó: Profimedia)

svéd királyi család palota kastély

A svéd királyi család Viktória svéd királyi hercegnő 42. születésnapján: Viktória hercegnő, Daniel herceg, Esztella svéd királyi hercegnő, Oszkár herceg, valamint XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királynő (Fotó: PPE/Nieboer)

Az uralkodó gyerekei már nem élnek ebben a hatalmas házban. A koronahercegnő Viktória, férjével és két gyerekével már tíz éve a Haga Palotában lakik, amely még 1802-ben épült. Hosszú évekig állt teljesen üresen, majd a renoválást követően itt szállásolták el az uralkodói család meghívására Svédországba érkező külföldi vendégeket.

svéd királyi család palota kastély

Viktória hercegnő a Haga palotában (Fotó: Profimedia)

svéd királyi család palota kastély

Viktória hercegnő és Daniel herceg a kis Esztella hercegnővel a Haga palota kertjében (Fotó: Profimedia)

svéd királyi család palota kastély

Haga palota (Fotó: Holger Ellgaard, Wikipedia)

Ma már szinte kihasználatlanul áll, de egykor a legfényesebb karácsonyi partikat adták az 1500-as években épült Gripsholm Palotában, ez a pazar épület körülbelül egy órányira található Stockholmtól. Leginkább az 1700-as években uralkodó III. Gusztáv kedvence volt ez a palota, aki az ünnepi időszakban 95 lóval és 21 szekérrel, hintóval költöztette át ide az életét. Ebből csak hat hintó az ő ruháival volt tele. De nem csak impozáns karácsonyi partikat tartottak itt, sötét múltja van az épületnek. Még az 1560-as években XIV. Erik király itt tartotta fogva a testvérét, Johant és annak feleségét. Majd hét évtizeddel később egy másik királynő is itt raboskodott, akinek úgy sikerült megszöknie, hogy a személyzet egyik tagjának adta ki magát, és végül álruhában menekült el a palotában.

Gripsholm Palota svéd királyi család

Gripsholm Palota (Fotó: AFP)

Gripsholm Palota svéd királyi család

Gripsholm Palota (Fotó: AFP)

Gripsholm Palota svéd királyi család

Gripsholm Palota (Fotó: AFP)

Gripsholm Palota svéd királyi család

Szilva királynő leleplezi saját portréját a Gripsholm Palotában (FOTÓ: ERIK MARTENSSON / SCANPIX SWEDEN / AFP)

Gripsholm Palota svéd királyi család

Gripsholm Palota (Fotó: AFP)

Gripsholm Palota svéd királyi család

Gripsholm Palota (Fotó: AFP)

Gripsholm Palota svéd királyi család

A Gripsholm Palota színházterme (Fotó: Arild Vågen, Wikipedia)

Gripsholm Palota svéd királyi család

Fotó: Jacob Truedson Demitz

 Az uralkodó egyetlen fia, Károly Fülöp herceg, családjával együtt a Solbacken villában él 2015 óta.

Húga, Margit hercegnő és családja az Egyesült Államokban lakik.

Károly Fülöp herceg és családja a Solbacken villában lakik (Fotó: Profimedia)

Dánia, ahol a modernitás és a klasszikus jegyek találkoznak

Dániában 1972 óta II. Margit királynő uralkodik, akit majd fia, Frigyes herceg követ a trónon. A dán királyi családnak szintén számtalan palotája van. Csak nyári rezidenciából van nekik négy, plusz egy hatalmas, régi vitorlás, amin kényelmesen utazgathat 40-50 ember. Most mégsem ezeket, hanem a koronaherceg Frigyes és annak családjának otthonát vesszük górcső alá, ők ugyanis olykor-olykor még a médiát is beengedik az otthonukba.
 
A házaspár és négy gyerekük az Koppenhágában található klasszicista homlokzatú és belül rokokó stílusú Amalienborg Palota négy részből álló épületegyüttes egyik lakrészében, egészen pontosan a VIII. Frigyes palotában élnek. Legutóbb 2019-ben vehettük szemügyre Mária koronahercegné és Frigyes koronaherceg otthonát, amikor barátaik, és ha szabad ilyet mondani, kollégáik, a svéd Viktória és férje ellátogattak hozzájuk.

Amalienborg Palota dán királyi család

Benedikte dán hercegnő az Amalienborg Palotában (Foto: Ida Marie Odgaard/Ritzau Scanpix)

Amalienborg Palota dán királyi család

A rococo stílusú Amalienborg Palota Koppenhágában. Jelenleg a királyi család téli rezidenciája (Fotó: Oscar Gonzalez/NurPhoto)

Amalienborg Palota dán királyi család

A rococo stílusú Amalienborg Palota Koppenhágában. Jelenleg a királyi család téli rezidenciája (Fotó: Oscar Gonzalez/NurPhoto)

Amalienborg Palota dán királyi család

Abdullah Gül török miniszterelnök fogadására rendezett vacsora, az Amalienborg Palotában (Fotó: Turkish Presidency/Murat Cetinmuhurdar/Anadolu Agency

Amalienborg Palota dán királyi család

A rococo stílusú Amalienborg Palota Koppenhágában. Jelenleg a királyi család téli rezidenciája (Fotó: Oscar Gonzalez/NurPhoto)

Amalienborg Palota dán királyi család

A rococo stílusú Amalienborg Palota Koppenhágában. Jelenleg a királyi család téli rezidenciája (Fotó: Oscar Gonzalez/NurPhoto)

Amalienborg Palota dán királyi család

A rococo stílusú Amalienborg Palota Koppenhágában. Jelenleg a királyi család téli rezidenciája (Fotó: Oscar Gonzalez/NurPhoto)

Amalienborg Palota dán királyi család

Az Amalienborg Palota Koppenhágában (Fotó: Maxym Marusenko/NurPhoto)

Amalienborg Palota dán királyi család

II. Margit dán királynő és családja 78. születésnapján, az Amalienborg Palota erkélyén (Fotó: AFP)

 

A vendégeket többnyire a hatalmas belmagasságú, arannyal gazdagon díszített, üvegcsillárokkal megvilágított nappaliban fogadják. A bútorok azonban inkább modernebbek, például a kanapék is főleg a kényelmet szolgálják, mintsem látványosságok.
 
Bár a koronaherceg otthona érthető okokból nincs megnyitva a látogatók előtt, az Amalienborg Palota egyéb részei – köztük a VIII. Keresztély Palota bizonyos termei, valamint az Amalienborg Múzeum – látogathatóak.
 
A négy palotából álló komplexumban él egyébként a téli időszakban az idős uralkodó is. Margit királynő a IX. Keresztély Palotában él, de a vendégek fogadására és az újévi bankettre a VII. Keresztély Palotát használja.

Disney-kastély a pinduri nagyhercegségben

Luxemburg központjában található a Disney palotára hajazó Nagyhercegi Palota. Az épület inkább csak hivatalos funkciót szolgál, nem ad otthont a nagyhercegi család tagjainak.

A koronavírus-járvány tavaszi időszakában egyébként egy több fotóból álló sorozatot is kiadtak és megmutatták, hogyan dolgozik a Nagyhercegi Palotában a jelenlegi uralkodó, Henrik és felesége, Mária Terézia nagyhercegné. Ezeken látszottak a márvánnyal burkolt barokk stílusú szobák, amelyeket arany-kék színnel rendeztek be. A palota minden évben július 16-tól augusztus végig megnyitja kapuit a látogatóknak, addig azonban csak a hercegi család tagjai és a meghívottak léphetnek be. Az épület az állam tulajdonában van, ahogyan a Berg-kastély is, amelyet az alkotmány alapján szintén a nagyherceg és családjának rendelkezésére bocsátottak.

luxemburgi királyi család nagyhercegi palota

Nagyhercegi Palota (Fotó: AFP)

luxemburgi királyi család nagyhercegi palota

A luxemburgi királyi család a Nagyhercegi Palotában (Fotó: Profimedia)

luxemburgi királyi család nagyhercegi palota

Henrik luxemburgi nagyherceg dolgozószobájában (Fotó: Luxemburgi hercegség)

luxemburgi királyi család nagyhercegi palota

Mária Terézia luxemburgi nagyhercegné (Fotó: Luxemburgi hercegség)

luxemburgi királyi család nagyhercegi palota

Mária Terézia luxemburgi nagyhercegné (Fotó: Luxemburgi hercegség)

luxemburgi királyi család fischbach kastély

Fischbach-kastély (Fotó: Viatoris, Wikipedia)

 

Ezekkel ellentétben a Fishbach-kastély már a nagyherceg tulajdonában van. Az épület még a második világháború után lett Henrik nagyherceg nagyanyjának, Saroltának az otthona. Az asszony halála után Henrik édesapja élt itt, 2019-ben bekövetkezett haláláig.

A nagyhercegi családnak természetesen van nyári rezidenciája is. A Franciaországban található, tengerparti villát szintén Sarolta nagyhercegnő vásárolta még 1949-ben.

Az erődből lett palota

Egy újabb kicsi állam, Monaco következik. Az itt uralkodó II. Albert hercegnek és családjának sem kell attól félnie, hogy nem lesz tető a fejük felett. Az uralkodói család hivatalos rezidenciája Monaco nagyhercegi palotája. A még 1162-ben erődként épült palotába nem olyan egyszerű bejutni, mivel egy 98 fős testőrség védi, akik valamennyien magasan képzett francia katonák. Ennek ellenére az épület bizonyos részeit a turisták is látogathatják.

monaco nagyhercegi palota

Monaco nagyhercegi palotája (Fotó: Profimedia)

monaco nagyhercegi palota

Monaco nagyhercegi palotája (Fotó: Profimedia)

monaco nagyhercegi palota

Monaco nagyhercegi palotája igazi erőd volt (Fotó: Profimedia)

monaco nagyhercegi palota

Francia elnök Francois Hollande és II. Albert monacói herceg a palotában (Fotó: BERTRAND LANGLOIS / POOL / AFP)

monaco nagyhercegi palota

Charlène monacói hercegné és II. Albert herceg gyermekeikkel Gabriella monacói hercegnő és Jakab monacói trónörökössel (Fotó: POOL MONACO/SIPA)

monaco nagyhercegi palota

Monaco nagyhercegi palotája (Fotó: Profimedia)

 

Ahogyan teltek az évszázadok, úgy építették át folyamatosan, és lassacskán erődből elegáns palota lett, gazdagon díszített szobákkal, pazar műalkotásokkal. Egy átlagembernek a múzeumnyi mennyiségű műtárgy láttán eszébe sem jutna, hogy hiányos a berendezés, pedig számos ereklyét elloptak a francia forradalom idején, amikor a palota egyes részeit kórházként üzemeltették a katonák számára.
 
A palota hivatalosan a hercegi család rezidenciája, a Grimaldi család mégsem itt tölti a legtöbb időt, hanem különböző, Monaco közelében található villáik valamelyikében.

Ritka pillanatok, furcsa fotók!

Exit mobile version